Hálózat

Kommunikációs-kulturális rendszerünk az ezredfordulóra digitális platformra került. Seres Szilvia beszélgetéseinek és kutatásának célja, hogy bemutassa a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Támogató

Ez a blog a Nemzeti Kiválóság program támogatásával készül
Nemzeti Kiválóság program

Címkék

<19 Szabadfogású számítógép (1) Antal Gergely (3) Ars Electronica Center (1) Ars Electronica Festival (5) Artworld Anonymous csoport (1) augmentált valóság (4) Bencsik Barnabás (1) Bengt Sjölén (2) Bojár Gábor (1) Budapest New Technology Meetup (1) C3 (9) Cannon Art Lab (1) CD (2) Corpora (1) Csányi Gábor (1) Diana McCarty (2) Dorkbot (1) Dr. Micsik András (1) Dr Kovács László (1) DVD (5) Eike (1) Éjjeli őrjárat (1) Elisbeta Wysocka (2) Encart (1) Eperjesi Ágnes (1) Etoy (2) etoy (1) Fernezelyi Márton (2) Flash (2) Freemail (2) Galántai György (1) Geert Lovink (2) Gerhes Gábor (1) Hakim Bey (2) hálózat (7) Hans Reiser (1) Heath Bunting (2) HTML (6) immerzív installációk (5) interakció (10) interfész (10) intermédia (6) Internet Galaxis (5) Internet of Things (3) jodi (1) Jodi (1) John Perry Barlow (2) Jövőháza Media Lab (3) Kangyal András (3) Keiko Sei (2) Kerti Géza (2) Kitchen Budapest (8) Laufer László (2) Magyar Képzőművészeti Egyetem (5) Maróy Ákos (4) Matthew Barney (1) médiaművészet (10) Metaforum (5) Molnár Dániel (3) Nemes Attila (1) Novotrade Software Studio (1) Olia Lialina (2) Pereszléniy Rolland (1) Peternák Miklós (1) Peter Weibel (1) Philip Zimmerman (1) Pohly ferenc (2) Révész Kata (1) Révész László László (2) Seres Szilvia (10) Shikata Yukiko (1) Siegfried Zielinski (2) SiliconGraphics (2) Simó György (2) St.Auby Tamás (1) Szakál Péter (1) Szakál Tamás (3) Szathmáry Viktor (1) Szegedy-Maszák Zoltán (5) Szekfű (Karafiáth) Balázs (2) Szijj Ferenc (1) SZTAKI (6) Ted Nelson (1) text-mining center (1) Timothy Leary (1) Tölgyesi János (1) Tölgyes László (2) Vályi Gábor (1) Várady Zsolt (1) video mapping (1) VRML (4) Waliczky Tamás (4) Weber Imre (1) world wide web (8) X3D (1) ZKM (3) Címkefelhő

2014.12.05. 06:49 szseres

„Kezdetben a demoscene egy technikai sport volt, mára inkább egy technikai hátterű művészeti ággá alakult”

Címkék: interfész hálózat interakció HTML DVD world wide web Seres Szilvia

 

Márta Krisztián az egyik Function demopartyn   Forrás: Márta Krisztián
 
Hogyan alakult ki a demoscene szubkultúra?
 
A mai értelemben vett demoscene egy evolúciós folyamat eredménye. A történet még a 80-as években a Commodore 64-gyel kezdődött. A játékokkal együtt megjelent az igény azok másolására is, ami a védelmi rendszerük feltörésével valósulhatott meg. Ha te törtél meg elsőként egy programot, akkor jó eséllyel a te változatod terjedt el világszerte. Egy sikeres játék több tíz-, néha több százezer példányban kelt el, a tört változattal pedig akár tízszer ennyi emberhez juthatott el a neved. Ahogy egyre több és jobb játék jelent meg a piacon, a crackerek közt is elindult egyfajta verseny abban, hogy ki tud egy-egy játékot gyorsabban és jobb minőségben megtörni. Ezt a versenyt olyannyira komolyan vették, hogy egy-két év alatt kialakult egy nemzetközi hálózat, ahol szervezett csapatok egymás közt terjesztették a játékokat és egyéb programokat floppilemezeken. Mindenki valamilyen felvett becenéven (nickname) dolgozott, amit először csak beírtak a játék high score listájába, vagy a fejlesztők neve helyére a címképernyőn. Majd megjelentek az első crack introk (cracktrok), amik már a játékok elé illesztett önálló képernyők voltak, többnyire valamilyen futó felirattal, mozgó színátmenetekkel és egy, a csapat nevét ábrázoló logóval. 
 
Commodore 64-es crack introk a ’80-as évekből.   Forrás: YouTube
 
Mikor indul a Demoscene Magyarországon?
 
A 80-as évek közepén jelentek meg az első önálló demok és az első magyar scenerek is ekkor kezdték a „szakmát”. Nálunk a rendszerváltás előtt jóval lassabban ment minden, mint tőlünk nyugatabbra. Csak hazai fejlesztésű játékokat lehetett kapni, és külföldi kapcsolatokkal itthon csak néhány ember rendelkezett. Gyakorlatilag rajtuk keresztül jutott be szinte minden program az országba. 1988-ra már Magyarországon is volt pár aktív csapat Commodore 64-en és Plus/4-en. Nagyjából ekkor kezdett Amigán is éledezni a scene.
 
Honnan tudtak egymásról az emberek kezdetben?
 
Először számítógépes klubokból, baráti társaságokból, később pedig a scene-partykról. A legális programokban nagyon sokszor szerepelt a készítők elérhetősége is, így könnyű volt velük felvenni a kapcsolatot. Néhány évig léteztek papíralapú fénymásolt scene-magazinok is, de az igazi kommunikációs robbanás a diskmagok megjelenése volt a 80-as évek végén, amikor még az internetről, de még a BBS-ekről  (Bulletin Board System) se hallottunk. A diskmagazinok is programok voltak, amelyeknél a hangsúly a tartalmon volt. Scene témájú cikkeket, toplistákat tartalmaztak látványos grafikával és zenével. Talán úgy lehet legegyszerűbben elképzelni, mintha vennél egy tematikus hírportált, és azt havi kiadásokban terjesztenéd.


A legendás Amigás R.O.M. diskmagazin 5. száma   Forrás: YouTube

A lemezújságokban gyakran volt programcsere rovat is. Ide bárki beküldhette az elérhetőségét. Persze az igazán elit swapperek itt nem szerepeltek. Nekik gyakran több száz kontaktjuk volt, legtöbbjük neves csapatokból. Ahhoz, hogy egy játék, vagy demo egy-két héttel a megjelenés után meg legyen neked, igen komoly kapcsolati tőke kellett még a 80-as években. Érthető, hogy ezek a srácok nem akartak kezdőkkel „üzletelni”. Ekkoriban egy csapat számára a jó swapperek legalább annyira fontosak voltak, mint a jó programozók. Hisz csak úgy tudtál ismert lenni, ha valóban el is jutott másokhoz amit alkottál.
 
Mennyi lemezújság létezett?
 
Sok száz. Mi magyarok különösen aktívak voltunk. Egyszer nekiálltam összeszámolni, emlékeim szerint több mint száz magyar nyelvű lemezújságot találtam. Köztük voltak olyanok is, amik 20-40 számot is megéltek.
Ezek jelentős része persze nem hardcore demoscene fókuszú magazin volt. Ilyen diskmagként indult például a Guru is, ami a mai napig működő játékmagazin és gamer-portál. Az internet előtti időkben a diskmagok voltak az első számú csatornák, ahol publikálhattad a véleményedet és sok emberhez eljuthattál. Volt aki programozásról írt, volt aki sztorikat mesélt, itt is találtál demo-csapatok közti toplistákat és gyakoriak voltak a verbális összecsapások is más scenerekkel. 
 
A másolás mennyire volt elnézett?
 
Tőlünk nyugatabbra a copy partykat nem nézték jó szemmel a szoftvercégek. Több eseményen tartottak rendőrségi razziákat is. Persze már ekkor is nagyon sokan kizárólag az alkotás és a közösség miatt jártak a scene partykra. Ők a zaklatásokat megelégelve elkezdtek legal scene partykat tartani, ahol tilos volt illegális programokat terjeszteni. Gyakorlatilag innen számíthatjuk az önálló, már a szoftver-kalózoktól független demoscene-t. Maga a közösség neve is ezt a különválást kommunikálja, hisz a kezdeti scene szétvált a demoscene-re, és a cracker scene-re. (Utóbbit manapság inkább warez scene néven szokás emlegetni.)
 
Mikor működött legintenzívebben a demoscene?
 
Ha pusztán a számokat nézzük, akkor 1994-98 között. Ekkoriban hét-nyolc magyar demoparty volt évente, némelyikük ezer fő fölötti látogatószámmal. Persze ezekhez a nézőszámokhoz mindig kellett más közösség is. Kezdetben a programcsere miatt járók, később az ekkor még kialakulófélben lévő cybersport-kultúra tagjai. Sok minden történt az első crackerek megjelenése óta, de a scene szellemisége semmit sem változott. Gyakori, hogy valaki tizenöt-húsz év kihagyás után jön el egy partyra és pont ugyanúgy otthon érzi magát, mint anno tizenhat évesen.
 

Az Andromeda csapatának tizenhárom év kihagyás után is sikerült újra a legjobbak közé kerülni   Forrás: YouTube
 
Sok csapat létezett? 
 
Rengeteg. Persze sokkal kevesebben voltak, akik komolyabb ismertséget értek el. Igazán aktív magyar csapat régen is csak néhány tucatnyi lehetett, de sokkal többnek tűnt, mert minden nagyon gyorsan zajlott. Sok party volt és szinte mindenki folyamatosan készült egy-egy új demoval. Egy nagyobb rendezvényen nem volt ritka, hogy száznál többen is indultak a zenei és grafikai kategóriákban, így a szervezők kénytelenek voltak kíméletlenül előzsűrizni a nevezéseket.
 
Panorámakép a norvég Gathering demopartyról   Forrás: scene.hu
 
Hova szerveztétek a partykat?
 
A partyk helyszíne többnyire iskola vagy egy művelődési ház volt. De például a legnagyobb finn eseményt, az Assembly-t, a 15 000 férőhelyes Hartwall Arenaban tartják. A leginkább emblematikus hazai helyszínek valószínűleg a Csokonai Művelődési Központ, illetve az Almássy téri Szabadidőközpont voltak. A Csoki – ahogy mi hívtuk – gyakorlatilag a hazai demoscene bölcsője. Az itt tartott hétvégi klubokban rengeteg scener megfordult, sok csapat gyakorlatilag itt alakult. Mivel a Csoki egy bejáratott hely volt, relatív egyszerű volt ide partykat szervezni. Az Almássy tér inkább a mérete miatt volt legendás. Nagy alapterület, számítógépek több emeleten, mindenhol csapatlogók, és hatalmas hangerőn mentek a demok. Ez volt az a helyszín, ami ugyanazt a hangulatot hozta, mint a legnagyobb külföldi események. De persze más városokban is voltak legendás partyk, Kecskemétnek és Pécsnek is fix helye volt a naptárban. 
 
Csoportkép a Faces democsapatról 1992-ből   Forrás: Tehernapló 
 
Mennyire volt fontos motiváló erő a verseny a csapatok között?
 
Mindennek az alapja volt, ez alakította a scene-t. Gyorsan megindult a verseny a csapatok közt abban is például, hogy ki tud szebb, látványosabb introt csinálni, és rövidesen megjelentek az első olyan verziói is, amikhez már nem tartozott játék. Ezekben a programokban a készítők kizárólag a saját programozói, grafikusi és zenei képességeiket akarták megmutatni. Innen is ered a demo kifejezés, az angol demonstration szóból. A futó szövegek (scrollok) használata magával hozott még egy nagyon fontos dolgot: itt már volt hely, hogy a csapatok üdvözöljék egymást, vagy akár nyilvánosan kommunikáljanak egymással. Ez rendkívüli módon megerősítette a közösséget. A konkurens csapatok üdvözlése olyannyira fontos hagyomány a scene-en belül, hogy ez a mai demokban is szinte kötelező elem.

teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg

 

komment

2014.11.05. 18:56 szseres

„2010-ben, 10 év digitális alkotás után rádöbbentem arra, hogy ha jön egy elektronikus vihar, akkor minden lenullázódik, amit eddig építettünk.”

Címkék: médiaművészet C3 Maróy Ákos Molnár Dániel Antal Gergely Etoy

Seres Szilvia beszélgetése Tóth Krisztiánnal, a CarnationGroup/POSSIBLE CEE vezetőjével, kreatívigazgatójával.


Tóth Krisztián   Forrás: Tóth Krisztián

Rendszertervező mérnökként végeztél, majd a MALÉV-nál futottál be szép karriert, de én a ParaRadioból és mindenféle egyéb szubkulturális aktivitásaid révén ismerlek. Honnan indul mindez?

1992-ben költöztem fel Budapestre, ahol a Műszaki Egyetemre jártam, de már előtte a zalaegerszegi zenei-kulturális underground közösség tagja voltam. A Második látás fanzine-ek fénymásolása, Hortobágyi LászlóTest DepartmentLes Tambour Du BronxFront Line Assembly, A.c.t.u.s. másolt kazettáinak továbbmásolása és Commodore 64 játékok cseréje mindennapi tevékenység volt. 1990-ben voltam a Cro-Magnoni Cola – magyar indusztriál zenekar – koncertjén Zalaegerszegen, ahol egy nagyon durva kivetítés volt a kivilágítatlan színpad mögött a zenekar hátterében durva hardpornó, atomrobbanás vizuállal, amit az emberek a földön ülve néztek csendben.


Cro-Magnoni Cola (C.M.C.): Vörös földek, 1989

Ezeken a korai eseményeken még csak sodródtam, de már akkor igyekeztem megosztani azt, amim volt zeneileg. 1988-tól nagyon sokat stoppoltam itthon. Aztán 1992-ben nyomtunk egy ötven napos stopot az egyik legjobb barátommal 20.000 Ft-ból Európában, ami után minden évben mentem nyáron. Nem loptunk, nem csaltunk, de rengeteg kalandunk volt. Fontos élmények ezek.


Hegedűs Feri (Hege) és Tóth Krisztián (Hitch), 50 napos stop, 1992   Forrás: Tóth Krisztián

A Hitch (hitchiker) becenév akkor innen van.

Igen. A nagybátyám – aki anno szintén disszidálni akart – félve nézett minket, hogy ezek ugyan mit akarnak. Tényleg volt egy naiv exit-tervünk, hogy eljutunk valahogyan Londonba, és onnan irány Amerika. Egy fényképezőgép-barter lett volna az egyik teherhajó-potyautas-jegy, a másik valami szesz, amit Hegedűs Feri (Hege) barátom hozott magával. Kint volt pár lemezbolt, ahova tudtuk, hogy be kell jutni és lemezeket kell hazahozni. A Muslimgauze nevű zenekar volt akkor a nagy kedvencem és szerettem volna itthon is megmutatni. Mindeközben a Műszaki Egyetemen kicsit kilógtam az ottani arcok közül. Közlekedésmérnököknek tanultunk és mindenki műszakilag volt autómániás, míg én a járművek formáit és a művészetet szerettem. Azért mentem oda, mert informatikával, rajzzal és dizájnnal hobbi szinten foglalkoztam, és mivel szerettem az utazást – ebből szuper tudományos alapokon össze is állt – hogy akkor közlekedésmérnök leszek.


Másolt zenék, házibuli, Zalaegerszeg, 90-es évek   Forrás: Tóth Krisztián

Mennyire sikerült Budapesten megismerkedned az underground körökkel és a zenei szcénával? Kerested a kapcsolatokat?

1994-ben amikor rengeteg zenét összegyűjtöttem és különböző klubokba jártam, akkor Villaroel Hektor az egyetemen szólt, hogy a Tilos mellett van egy rádió a 98MHz-en, és hogy nem akarok-e műsort csinálni. Mondtam neki, hogy biztos, hogy nem. Azért hallgattam és gyűjtöttem zenéket, mert a rádióban nem találtam olyat, ami tetszett volna. Végül is azért bementem megnézni és volt egy diszkrét bája az egésznek, ami miatt, hogy tettem egy próbát. A Műszaki Egyetem E épületének a tetejéről adtak egy 100 wattos minimál adóval. Az első alkalommal a liftben találkoztam Kelemen Bélával és Szörnyi Krisztával, aki - mint később kiderült - előttem csinálta 8-tól 9-ig a Gázt! című műsort, ahova olyan magyar underground zenészek voltak meghívva, mint például a Korai Öröm, a FreshFabrik, akik akkor tűntek fel és még nem adtak interjúkat kommerciális csatornákon. Ezután jöttünk mi a Das Labor című kísérleti indusztriális műsorral, ahol végül is Kelemen Béla lett a technikusom. 80% zene, 20% duma. A zenék nagyon adták az ívet, én kevésbé voltam jó. Mindenféle kísérletező dolgot bemutattunk, és átütő siker lett. A műsorvezető kollégáim nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy betelefonálnak a műsorokba, nálunk állandóan csengett a telefon, hogy mik ezek a zenék, honnan vannak.


Kelemen Béla, Forgó úr, Szörnyi Krisztina, Tóth Krisztián, 1994   Forrás: Tóth Krisztián

A kevésbé ismert, független kiadós zenéknek lett egy közepes méretű rajongótábora. Volt például egy pestszentlőrinci zeneőrült nyugdíjas, Forgó úr, aki annyira addikt volt, hogy vette fel a műsorainkat, és folyamatosan jött zacskónyi kazettákkal, hogy másoljon. Az egyik szintén érdekes hallgatónk volt Rónai András (Quart), Scorn-rajongásunk is közös volt. A hallgatók átlag feletti zenei kultúrával rendelkeztek. Lett egy kb. ötezer fős hallgatói táborunk úgy, hogy nem igazán promótáltuk a műsort. Utánunk jött Palotai Zsolt népzenei műsora. Én még befejeztem egy zuzós Laibach-kal és utána Palotai letisztította. Futott a műsornak egy melléklete is, a Fogaknak csikorgatása, ami nagyon extrém volt, tényleg a meghallgathatóság határán mozgott.

X-Lab partykon is résztvettél?

Azok párhuzamosan a magyar electro- és acidkultúrában ekkor kezdődtek DJ Titusz és Tadeusz révén. Valahogy belesodródtam úgy, hogy nem használok drogokat, nem dohányzom, nem iszom alkoholt, de mindenki körülöttem a szubkultúra adottságaiból adódóan élt ezzel. Jobbnál jobb, legendás partykon voltam ebben az időszakban. Volt egy Fáklya Klubos buli is, ahol megjelent Mészöly Suzy, aki elkezdett arról beszélni, hogy online rádiót indítanak, és hogy rólam nagyon jókat hallott. A 98MHz-ből kicsit kilógtam, mert túl zajos/underground volt a műsor. A szövegek alá folyamatosan hangkollázsokat kevertünk, a beszélgetés alatt semmilyen szabályt nem tartottunk be, a főszerkesztővel ebből keletkezett is konfliktus. A vége az lett, hogy két év után eljöttünk. Sőt, most már elárulhatom azt is, hogy volt ott egy vastag piros könyv, amibe a vendégek írtak - az nálunk van. Sok jó műsor volt akkoriban, de hármat kiemelnék még: Náray Marci a Lepcsánkát, Janó Tamás (Juice) a Rétegelt lemezek című műsort vezette, illetve Biljarszki Emilnek is volt műsora.


Rónai András bejegyzése a műsor megszűnésekor, Das Labor vendégkönyv, 90-es évek második fele   Fotó: Tóth Krisztián

Suzy meggyőzött arról, hogy az online rádióé a jövő?

B2Mennel később a C3 tetőterében, a konyhában szembe lévő pici lyukban már arról beszélgettünk – ez volt a ParaRadio székhelye 10 négyzetméteren –, hogy lesz egy 12 konkurens usert bíró RealAudio szerverünk és Maróy Ákos, Antal Gergely (pgaAlieN), illetve Kuti Sándor (Vakond) – aki ekkor a Petőfi Rádió munkatársa volt – majd tudja a technikai dolgokat. Volt egy nagyon érdekes nyári gyűlés is, ahol mi alapítók vettünk részt. Erre az életrajzomban az autodidakta módon összeszedett audio- (Saw32, SoundForge, CakeWalk, Cubase) és vizuális szoftverek tudásomat tüntettem fel, aminek Molnár Dani (B2MeN/soobrosa) nagyon örült. Az asztalnál ült Simó GyuriCsejdy András, Bari Máriusz (D4M4g3, Ld50.hu, a Nyócker egyik forgatókönyvírója), Antal Gergely (pgaAlieN, MachoPoker, Machomedia), B2Men, Jinx, Suzy. Simó akkor a portál szót már tudta, mert éppen New Yorkból érkezett vissza, ahol olvasott róla valamelyik újságban. Utána még rengetegen megjelentek a C3-ban, például Pita (Nótári Péter, később NeonMusic), Valdi (Valdinger Gábor, BladeRunnaz), Tricky (Éder Bálint, Brill), she (Csekey Ildi, WaltDisney/Cink.hu), Somac (Somogyi Endre, IAB ügyvezető), Boldog Ferenc (Happy) és még vagy 40-en (pararadio.hu).

Miklós Tamás (Hanx), Tóth Krisztián (Hitch), Pelyhe Szilárd (Atx) a ParaRadioban, 90-es évek második fele   Forrás: Molnár Dani (B2MeN/soobrosa)
 
A ParaRadioban is volt műsorod?
 
Annak ellenére, hogy analóg rádióból érkeztem a ParaRadioba – ami már digitális volt  – már egyetlen műsort sem csináltam. Szerkesztő-koordinátor lettem valahogy. A C3 és a ParaRadio szervesen egymásba kapcsolódik odavissza. A C3 Auditóriumában előadásokat, bemutatókat tartó vendégeket, külföldi rezidens művészeket a rádióban mindig bemutattuk, mint például az ETOY hacker arcok, vagy japán és skandináv interaktív művészek. Az első év alatti kemény magon túl voltak, akiket már csak e-mailen keresztül ismertem. A rádióból sok érdekes projekt nőtt ki. 1998-ban volt sátrunk és DJ Ciánként fel is léptem a Szigeten egy nappali ambient helyszínen is. Egy random rosszul működő rádiót kevertem rá a zenéimre, ami elég érdekes kollázs lett. Közben belesodródtam független művészként pixel art bannerek, arculatok tervezésébe. Akkor az Inertia nevű gyűjtőportál volt az egyik ilyen fontos pixelszabászati hely, ahol Hitch pixelbannerei címmel virtuális kiállításom is volt, de a Polótervező-versenyén egy második helyet is elértem, a Subbacultha hírlevél ASCII art fejlécét is én terveztem.
 
 
ParaRadio hirdetések az Inertián   Forrás: Tóth Krisztián
 
A 90-es évek végén begyorsultak körülötted az események.
 
1998-1999 nagyon fontos része volt az életemnek. Ugyan elkezdtem dolgozni párhuzamosan a MALÉV-nak, de az elején rengeteg időm volt és Visual Basic 3-ban gyorsulási autóversenyhez fogadó szoftvert írtunk, ami konkrétan 95 darab mini pixelautót és mindegyiknek egyedi programozott viselkedést jelentett. Ekkor keresett meg Szörnyi Kriszta (HVG Extra, főszerkesztő), hogy van egy új kulturális magazin, az OPEN és hogy van-e kedvem csinálni. Ez egy olyan ingyenes kulturális programajánlóként jelent meg akkor a piacon, ami cikkeket, esszéket is tartalmazott már (96 oldal+4, mellette egy kis A/6-os formátumú Mozista nevű melléklettel, aminek szintén én adtam a nevét, logóját). 
 
Open címlapok   Forrás: Tóth Krisztián
 
A feladatom DTP Stúdióban logó-, layout-, címlaptervezés és szerkesztés volt. Mindezt úgy, hogy délután 5-kor végeztem a MALÉV-ban, ahonnan hazabuszoztam a belvárosba és bringára ültem, majd eltekertem a Döbrentei térre, ahol az OPEN-t csináltuk hajnali 4-ig. Alvás a buszon, metrón és a MALÉV-nél ébredés. Heti újság volt és két éven keresztül csináltuk Német Imrével (Dj Virgács), Katona Gáborral (Dj Negro) és Égő Ákossal (EgoAxa, Saab900 club, TotalCar, BioEthanol evangelista). A mozis melléklet főszerkesztő-írója Nagy György (Dj Infragandhi) volt, akiről senki nem tudja, hogy egy fantasztikus író. Olyanokat írt, hogy hangosan olvastuk fel a tördelésnél. 
 
Mozista címlapok   Forrás: Tóth Krisztián
 
Mozistába behúztunk egy új fogalmat az időtörést, ami azt tudta, hogy „5 óra van, hova menjek?”.  Ezt korábban a PestiEst nem tudta, tőlünk nyúlta le. Megcsináltunk hozzá egy programot, amit a portos Veszelovszki Zsolt és csapata tördelt be. Az egész mögött Kovács Tamás állt, aki a ½ 10 Jazz Cafe tulajdonosa volt. Ő nem volt ismert az underground körökben, de neki volt sok pénze. Balatoni Móni szerkesztette a Repertoár című színházi mellékletet, illetve Podlovics Péter a JazzPapír című mellékletet. A végén csődbe ment, mert nem értett senki a hirdetések értékesítéséhez, annak ellenére, hogy nagyon jó visszajelzések voltak. Az OPEN-t és a ParaRadiot is ingyen csináltam naivan, de lendületből, mert szerettem. Mindig izgatott az audio-vizuális tartalomgyártás. De ez később hatványozottan visszaadódott az életemben kapcsolatokon, lehetőségeken keresztül.
 
Az OPEN révén gyakorlatilag ráláttál az összes hazai kulturális programokra és projektekre. Mit hozott pluszba?
 
Full accesst hozott mindenhova, sokszor csak így tudtak fizetni. Mindenhova eljutottunk. Emellett igazi barátokat, Janzsó testvérek, Miraque I Miro, első fellépéseit segítettem. Lemezborítót/plakátokat terveztem, együtt ragasztottuk a fagyban. Tibivel nagyon jó barátok lettünk. Akkor alakult a Bladerunnaz és nálunk jöttek le az első hirdetéseik. A Solipse Festivalról először mi csináltunk interjút és harangoztuk be. Katona Gábor (DJ Negro) is tolta a saját projektjét, a Deep Music Depo-t és lemezboltot hirdetésileg, de Rekettye Karcsi (Dj ErKa.) kvázi-hirdetéseit is ingyen tettük bele az ajánlóba. Ezért is mentünk tönkre, mert a médiafelületek kifizetése helyett bartereket kaptunk. 

 

teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg

komment

2014.10.02. 07:58 szseres

„A kultúra felelősség azokért az információkért, amelyeket létrehoztunk.”

Címkék: interfész hálózat interakció intermédia médiaművészet DVD C3 Magyar Képzőművészeti Egyetem augmentált valóság Kitchen Budapest Szegedy-Maszák Zoltán Waliczky Tamás Ars Electronica Festival Internet Galaxis immerzív installációk ZKM Seres Szilvia Metaforum

 

Peternák Miklós, Párizs, 1985  Fotó: Margit Vermes-Labrousse
 
A hetvenes évek számítógépes világa mennyiben volt más ahhoz képest, ahogyan ma értjük és használjuk az eszközt? 
 
Matematika-számítástechnika tagozatos osztályba jártam a hetvenes évek közepéig, ahol minimális szinten tanítottak programozást. Egyszer a tanárunk, a kiváló Marton Kálmán elvitt a gyárba, ahol megmutatták a számítógépet, szép nagy volt. Ott le lehetett futtatni a saját magunk által írt programot és haza lehetett vinni egy sárga színű lyukszalagot, amire ez átíródott. A beírt algoritmus lefutott, és a sárga szalag volt a tárgyi emlék. Nagyon távol áll a matematikai számítás, számolás világa attól, ahogyan ma erre az eszközre gondolunk. Elemi, érzéki élmény az előtted lévő felület, ami az összes emberi érzékszervvel kapcsolatot tud létesíteni. Van hangja, képe és meg lehet tapintani. Olyan időbeli folyamatok szimulálhatóak rajta, amelyeket másként nem is látnánk. Ez más, mint a mikroszkóp vagy a teleszkóp, mert ott az optikai világ van kitágítva. A kompjúter interfész, az érzékeinknek fordítja le az információkat, mert máshogy nem tudjuk tudomásul venni. Kognitív módon igen, de az hihetetlen sok előképzettséget igényel. Azt, hogy az 1970-es évek elején mit gondoltunk, nehéz ma leírni. Egészen mások voltak a szavak: számítástechnikakibernetikavezérlés, automatizálás, lyukszalagalgoritmus
 
Új képfajtákról. Balassi Kiadó - Intermedia, Budapest, 1993   Borító: Palotai Gábor   Forrás: Peternák Miklós
 
Az új képkorszak határán című könyved a digitális kép megjelenésével létrejövő alapvető változást vizsgálja Magyarországon a művészet területén. A számítógép esetében neked mi jelentette a fordulópontot?
 
A fordulat az Ars Electronica Festival volt, ami egy érdekes koincidenciával indult, s ezt Beke Lászlónak köszönhetem. 1987-ben Richard Kriesche az Arge-Alpen-Adria konzorcium keretében a Künstlerhaus Graz-ban tervezett egy kiállítást az Alpok-Adria országaiból. Bekétől kért tanácsot, hogy ki legyen a magyar művész és a kurátor, akik ott és arra a kiállításra hoznának létre egy projektet. A kiállítás címe  „Entgrenzte Grenzen”, vagyis Határtalanított határok volt és katalógus is készült. Rendes nyugat-európai jellegű dolog volt és ennek köszönhetően időben elkezdték előkészíteni. 
 
Entgrenzte Grenzen. Katalógus, Künstlerhaus Graz, 1987   Forrás: Peternák Miklós
 
Az első találkozó Velencében volt, ahova Kriesche nemcsak a potenciális résztvevő művészeket és kurátorokat hívta meg, hanem Hannes Leopoldsedert is. Ő volt az ORF-Landesstudios Oberösterreich intendánsa és többek között ő találta ki, hogy legyen egy Ars Electronica díj, amihez szerzett elég sok pénzt is a Siemenstől. Ezt prezentálta Velencében, ahova elhozta az 1986-os katalógust is, és mindenkit meghívott az 1987-es linzi fesztiválra. Így 1987-ben mentem először az Ars Electronicara, ahova aztán hosszú éveken keresztül különböző módokon jutottam ki. Grazban már lehetett érdekes projektekkel találkozni, a zenétől a táncig, az animáción át minden volt. 
Száva Gyula volt a magyar kiállító, ő az egyik igen korai magyar computer-film, az Eset szerzője, ami a kiállításon kompjúteres installáció formájában került bemutatásra. Benne van az Új képkorszak határán című könyvben is, aminek a teljes címe: A számítógépes grafika és animáció kezdetei Magyarországon.Ennek a könyvnek az összeállítását azért vállaltam, mert inspirált, hogy akkor lehet egy aktuális helyzetképet adni a „dolgok állásáról”, amikor még ennek az új eszköznek az elterjedése marginális, ám már lehet látni, hogy minden korábbinál radikálisabb fordulatot hoz az emberi kommunikáció területén, beleértve a művészetet is. 
 
Száva Gyula installációja a grazi Entgrenzte Grenzen kiállításon, Künstlerhaus, 1987   Forrás: Peternák Miklós
 
Mennyire volt könnyű kijutni az Ars Electronica Festival-ra a rendszerváltás előtti időszakban?
 
Nem volt egyszerű. Kellett meghívó levél – ami mindig jött – és segítettek abban is az osztrákok, hogy az ember kapjon szállást, és néha beültettek valamilyen panelbe, beszélgetni. Bennem még ma is megvan az a fajta „kilépés-érzés”, ami a határon fogta el az embert. Jól emlékszem arra az időszakra, amikor csak három évente lehetett útlevelet kapni, (azt sem mindenkinek). Az 1980-as évek közepétől annyiban könnyebbé vált a helyzet, hogy ha az ember nem vette igénybe a valutailletményét – amelyet egy kis kartonon jegyeztek – és volt egy hivatalos meghívólevele, akkor kaphatott engedélyt, hogy évente akár többször is elmehessen. Én viszonylag sokat utaztam a 80-as évek második felében, például fesztiválokra saját, illetve Balázs Béla Stúdiós film és videó programokkal.
 


Az Ars Electronica Központ épülete 2006-ban, a 2008-as bővítés idején, és 2013-ban, az utóbbi a Lentos Múzeum felől, a Duna túlpartjáról.               
Forrás: Peternák Miklós

 
 
Ennek lett köszönhető, hogy a Videóvilágnak elkezdtél 1988-tól szakérteni?
 
Szintén egy véletlenen múlt. Az ELTE-re hívott meg Németh Lajos, hogy tartsak egy videókurzust a művészettörténet tanszéken, amin ott volt Pálmai Katalin is. Ő javasolt Kopper Juditnak mint „szakértőt” a Videóvilág című induló műsorához. Még abban az évben, 1988-ban meghívtak az osnabrücki média fesztiválra, ahová BBS-es kísérleti filmes programot állítottam össze. Javasoltam a Videóvilág stábjának, hogy jöjjön ki forgatni. Ez azért volt szinte paradigmaváltó helyzet, mert Osnabrückben kísérleti filmes workshop volt sok éven keresztül, és 1988-ban döntötték el, hogy átalakulnak európai médiaművészeti fesztivállá (EMAF – European Media Art Festival), ami talán az első ilyen rendezvény volt Európában. (Ma is létezik: az akkori program és a katalógus egyébként letölthető, most vettem észre, hogy az utóbbiba a köszöntőt Hans-Dietrich Genscher, az NSZK akkori külügyminisztere írta.) Megtartva az experimentális film- és videóprogramokat, sokkal tágasabb és nagyon aktuális irányba nyitottak, úttörőként, mely kiállításokat, konferenciákat, workshopokat jelentett, beleértve az új, digitális világot. Nagyon jó volt a program. Ott volt a Ponton/Van Gogh TV Mike Hentzzel és Karel Dudesekkel, akik egyfajta hangszobrászatként fogták fel az illegális adást, amit a helyszínen csináltak. Ott találkoztam először személyesen Vilém Flusserrel.  Jelen volt David LarcherWerner Nekes, Edmund Kuppel, Muntadas és Ivan Ladislav Galeta is. Készítettem Peter Weibellel egy interjút, éppúgy mint a fesztivált szervező Heiko Daxllel. Nagyon komoly program volt és viszonylag alaposan sikerült feldogozni a műsorban is. A tévés adásba nyilván nem kerülhetett be minden, de a stáb ráérzett ennek az ízére és a következő Ars Electronica-n már ott voltak. 
 
Videóvilág forgatás, Osnabrück, 1988. Sólyom András, Sas Tamás, Peternák Miklós   Forrás: Peternák Miklós
 
Meddig szakértettél a műsornak és milyen eseményekről tudósítottatok?
 
A rendszeres kapcsolat 1993-mal szakadt meg, amikor a műsor meg is szűnt, funkcióit részben a Médiamix vette át, legintenzívebb pedig az a két-három év volt, amikor még nem volt állásom, 1991-ig. Sokan dolgoztak2 ezekben a programokban, mely a kortárs médiakultúra friss, aktuális nemzetközi képét mutatta be a televíziózás keretei között. Érdekes ma is ezeknek az anyagoknak az áttekintése
 
Videóvilág-tabló a Labor Galériában rendezett videótörténeti kiállításhoz (Kozma Éva)   Forrás: C3 archívum
 
Magyar Képzőművészeti Főiskolán végbemenő diáklázadásnak köszönhetően 1990-ben meghívást kaptál oktatóként. 
 
Ez egy hosszabb folyamat volt, azóta néhányan már megpróbálták feldolgozni. Mindenesetre elöljáróban megjegyezném, hogy a legaktívabb diákok közül többen részt vettek az induló intermédia-programban illetve néhányan meghatározó módon a majdani szak felépítésében is (Bakos Gábor, Szegedy-Maszák Zoltán). Tény, hogy a diákok követelésének eredményeképp tárgyalások folytak az egyetem tanárai és meghívottak között, melyek megkíséreltek konszenzust teremteni, megállapodni abban, hogy milyen változások kellenek és kiket kellene meghívni új professzornak. Végül is tizenhat új tanárt hívott meg az egyetem és két új szak indításának, valamint az elméleti képzés átalakításának igénye is megfogalmazódott. Beke László részt vett ezeken a megbeszéléseken és az az elméleti oktatás átalakítását – többekkel – ő vállalta, míg engem egy új művészeti szak koncepciójának a kidolgozására kértek fel. Ehhez hozzá is kezdtem, lényegében 1990 augusztusában az első fogalmazvány elkészült, le tudtam adni, és ezen túl kértem, hogy Sugár Jánost feltétlen hívják meg. Vele korábban több közös programot csináltunk már – Filmutópiák, Alternatív filmiskola stb. – s a sok éves jó munkakapcsolat mellett az is fontos volt, hogy ő, velem ellentétben ismerte ezt a közeget, hiszen ott tanult. Miközben a papír – a szakalapítási, majd szakindítási dokumentum – elindult a hivatal rögös útján, mi elkezdtünk dolgozni, úgy, mintha a szak már létezne.
 
Filmutópiák, Műcsarnok, 1987. Sugár János, Peternák Miklós   Forrás: Peternák Miklós
 
Az oktatásban a művészeti képzés reformját elméleti-gyakorlati téren ti indítottátok el?
 
Nem lehet ilyesmit kijelenteni. Magyarországon például az Iparművészeti Főiskola reformja jóval korábban, Gergely István idején elkezdődött. 1984-ben lett a MOME rektora és alakította át teljesen a képzést. A Gergely-féle reform nagyon sok mindent hozott, például – ha nem is önálló szakként – de a videóképzés is elindult ennek köszönhetően. Előbb volt reform az Iparon, de a Képzőn radikálisabban indult. Hogy mi lett belőle, azt inkább ne firtassuk. Az biztos, hogy az Intermedia mint egyfajta UFO jelent meg, mert más típusú képzési szerkezetet találtunk ki, ami sok szempontból eltért az összes többi szakétól. Nem vettük át a mesterrendszert például. Az első időszak majdnem ahhoz hasonlított, mint ahogy ma egy BA-MA működik, csak nem ugyanazzal az aránnyal. Két év intenzívebb terhelés, amit majd három év önálló, a hallgató igényeihez szabott egyéni program alapján működő konzultációs időszak követ. Ezt persze az élet valamelyest átírta. Itt érdemes talán említeni, hogy az MKE-n a Képzőművészet-elmélet szak indítása nagyon sok szempontból merít az intermédiával párhuzamosan kidolgozott, de akkor el nem fogadott elképzelés, vagyis a Beke-féle interdiszicplináris szak felvetéseiből, tehát tíz évvel később elérkezett az idő, hogy meg lehessen csinálni. 
 
Mennyire sikerült a figyelem középpontjába kerülnötök?  
 
Az első három évet viszonylag intenzív propagandával csináltuk, ezt jól dokumentálja az első 1993-as kiadott katalógusunk. Az órákra egyszerűen be lehetett járni. Akkor még nagyon érdekes hely volt Magyarország és nagyon sok barát jött el, akiket nem is kellett győzködni arról, hogy jöjjenek és tartsanak egy előadást nálunk. Az ezzel kapcsolatos intenzívebb érdeklődést viszont nem mindig sikerült felkeltenünk. Ezeknek nem volt akkora közönsége, mint amilyen elvárható lehetett volna, mert az emberek nem tudták, hogy kik az előadók. Nem voltak tisztában azzal, hogy kicsoda Thierry de DuveDouglas DavisPeter Weibel , vagy Woody Vasulka. Amíg az emberek maguktól rá nem jönnek valamire, addig nem lehet nekik elmagyarázni. Ez folyamatosan látható történetileg is.
 
Csörgő Attila: Hogyan szerkesszünk narancsot?, Intermedia diplomakiállítás, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 1993
Forrás: Peternák Miklós
 
A számítógépes művészeti oktatás az Intermedián indult el először?
 
Rendszeresen, tantervbe épített formában nálunk kezdődött. Waliczky Tamás egy szemesztert tanított az Intermedián, mert már megvolt a ZKM-es meghívása. Az Ars Electronicán 1989-ben nyert Arany Niké díja átrendezte az ő a pályáját. Hogy mennyire fontosnak tartottuk – nem is a kompjútert, inkább az ebből adódó radikális átalakulásokat, a technika fejlődésének a következményeit – jól mutatja, a Metaforum konferenciasorozatGeert Lovink – jelenleg az Institute of Network Cultures vezetője – és a többiek is a legfrissebb híreket hozták arról a forradalmi átalakulásról, amit a net-kultúra jelentett, ami akkor Magyarországot még nem érte el. 1993-ban még vezetékes telefonom sem volt. A főiskolán 1997-ben az Intermédián lett először Internet és csak egy lyukat kellett volna fúrni, hogy a kábel a rektori hivatalba is felmenjen, de nem kérték. A C3 regisztrálta az egyetem domain-nevét, amit 4-5 éve adtunk át, mert az intézményi gondolkodás akkor jutott el oda, hogy jó ha az intézmény tulajdonában van. Ezek sajnálatos tények, bár vicces történetek. Hiába lát az ember bármit előbb, ha nem tudja érvényesíteni. Az a terület, amit művészetnek hívunk, egyébként mindig is ilyen terület volt. Tíz évbe került, míg 2000-2002 tájára el lehetett azt érni, hogy az Intermédiára – és az Internetre – ne feltételnül gyanús, ellenséges képződményként tekintsenek. Ez például abból látszik, hogy már nem tilos egy festőnek kompjúter-alapú művet készíteni vagy kamerát fogni, és nem tilos egy grafikusnak sem mediális munkát csinálni, akár diplomára. 2002-ben kapott egyébként az Intermedia Tanszék először megfelelő elhelyezést a Doktori Iskola melletti különálló épületben, a Kmety utca 27-ben, amikor már a hallgatói létszám miatt tarthatatlanná vált a műterem nélküliség.  
 
Mikor tudatosult benned, hogy a számítógép egy olyan forradalmi változást hoz, ami már itt van?
 
Erre talán anekdotikus választ érdemes adni: Erdély Miklósnak megvolt a legendás, 1968-as Cybernetic Serendipity kiállítás katalógusa, a Studio International különszáma. Ez akkor nem tűnt olyan nagyon érdekesnek – ma persze, történeti szemmel nézve, a fejlemények ismeretében egész más a helyzet. Emlékszem, hogy 1984-ben Bódy Gáborral csináltam egy hosszabb interjút, amiben szóba került a kompjúter. Ne feledjük, ő az 1976-os Pszichokozmoszok szerzője is. Azzal foglalkozott akkor  – ami a De Occulta Philosophia előtörténete – hogy az elektronika mint a különböző minőségek közös nevezője, milyen új alkotástechnikai lehetőségekhez vezet. Például a timecode alapú vezérlés lehetővé teszi, hogy egyszerre szerkesszünk képet és hangot program alapján, és olyan eredményt kapjunk, ami nem látható előre. Valami olyat mondtam – ez nincs a szerkesztett interjúban – hogy a jövőben majd... Mire ő azonnal kijavított: „Ez most van, nem a jövőről beszélek! Én is most vagyok! Ez a jelen.” Az biztos, hogy az 1980-as évek közepétől egészen másként láttam a számítógép és a művészet lehetséges kapcsolatát, mint korábban: nem számítástechnika vagy a rendszerelmélet volt már a kiindulás – amiről Neumann Jánosnál vagy Norbert Wienernél lehet olvasni – hanem egy létező, kéznél lévő univerzális eszköz, beláthatatlan jövővel.

teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.

 

komment

2014.09.01. 16:32 szseres

„Nem véletlen az olyan fogalmak elterjedése, mint art & tech, science & art & tech.”

Címkék: interfész interakció intermédia médiaművészet world wide web C3 Maróy Ákos SZTAKI Kitchen Budapest immerzív installációk Seres Szilvia

 


Nemes Attila, Kitchen Budapest, 2010   Fotó: Kitchen Budapest

Művészettörténészként minek a hatására fordultál a technológia és a media labek világa felé?

1994-ben kerültem ki először az USA-ba. 1995 nyarától pedig két évig a UC Berkeley művészettörténet-retorika szakán tanultam. A legmeghatározóbb élmény nekem ott Foster és Haacke gondolkodása volt. Igazából ott vált világossá számomra 21 évesen, hogy a média alakulásának minél pontosabb megértése megkerülhetetlen egy művészettörténésznek. Később 2005-ben találkoztam Somlai-Fischer Szabolccsal és Kangyal Andrással, egy forgalomszervezési alkalmazást mutattak meg, ami a budapesti hidak aktuális forgalmát közvetítette volna az autósoknak. Innen indultak a találkozók és így kerültünk bele a 2006-os Velencei Építészeti Biennále munkába, ebből született a Re:orient projekt. Igazából ez a munkakapcsolat terelt el a kortárs képzőművészettől az art&tech irányába. Még ebben az évben megkeresett Szabolcs azzal, hogy egy média lab létrehozásán dolgozik és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem részt venni a munkában. Egyből igent mondtam.



Ultrahang-kert, Re:orient a 2006-os Velencei Építészeti Biennalén   Fotó: Szemerey Samu

A kortárs képzőművészet határterületeiről való gondolkodásod a hálózat kapcsán az Éjjeli Őrjárat című „hálófolyóirattal” indult 1996-ban?

Ha megnézed a projekteket, akkor világosan látszik, hogy ezek kísérleti projektek voltak. Megpróbálták becsatornázni az akkori kortárs, progresszívnek tűnő képzőművészeti vonalakat egy weboldalra, amit azért nehéz rekonstruálni, mert az a fogalomrendszer, amivel ma rendelkezünk akkor még nem volt. Nem gondolkoztunk blogokban, mikroblogokban, nem voltak közösségi oldalak. Alapjában véve az interneten való adatszerkesztés és az adathalmazok önállóan léteztek. Nem véletlen az sem, hogy ennek a projektnek akkor a SZTAKI adott helyet.

Három éve voltam egy konferencián Tallinnban, ahol volt egy beszélgetés a netart és computer art archiválhatóságáról. Számomra ott derült ki, hogy ettől milyen távolságokra került a világ. A németek olyan múzeumokat és gyűjteményeket próbálnak fenntartani, ahol például 386-os és 486-os számítógépek vannak nagy számban. Ezeket karbantartják és olyan dolgokat futtatnak rajtuk, ami ma már máshol nincs. Akkor vált számomra világossá – ami egy archeológus számára biztosan evidencia –, hogy a mai internet fogalommal és a tudásommal nem tudom definiálni, hogy akkor az hogy volt, hogyan és mi alapján raktuk össze. 1998-ban számomra az internet az semmit sem jelentett. Pár évvel korábban lett e-mail címem.

Mikortól és mitől lett neked érdekes az internet és a hálózat?

Első perctől érdekelt, de a kérdés az, hogy ennek milyen nyomai vannak a gondolkodásomban. Gyakran gondolom végig, hogy mik voltak a média használatom meghatározó elmei és ezek miért voltak fontosak. 2007 körül szabadultam meg a tévékészüléktől és általában a tévézéstől. Nagyjából ebben az időben lett az első iPhone-om és 2007 decemberétől használom a Facebook-ot. Ez a három dolog teljesen átalakította az időt, amiben élek. 2010-11-től nem használok semmilyen adathordozót, nem mentek semmilyen dokumentumot a gépeimre, csak a felhőben dolgozom. Ez gyökeres változást hozott a térről való gondolkodásomban, a birtoklással kapcsolatos elképzeléseimben. Szintén ebben az időben kezdtem leszoktatni a munkatársaimat és a barátaimat, hogy telefonon keressenek. Nagyon keveset telefonálok, viszont nagyon jó a reakcióstatisztikám. Általában 15 percen belül válaszolok az írásos üzenetekre. Ez nagyon sokat változtatott a kifejezésemen. Megtanultam egy mondatban megfogalmazni problémákat. Ma egyre többet használok virtuális gépeket és élvezem, hogy a gondolkodásom nem minden esetben függ kézzelfogható eszközöktől. Ez a fizikai valósággal való kapcsolatomat változtatja meg.


Habakukk expert meeting a V_2 kollégáival és pesti vendégekkel az OS Kantine-ban 2013-ban   Fotó: OS Kantine

A C3 1996-ban, a KIBU 2007-ben indult el. Mennyre határozta meg a KIBU irányvonalait az addigra kialakult nagyon intenzív internetre épülő gazdaság?

Egyértelmű hogy a C3 köztudatban lévő szerepe akkor kezdett el halványulni, amikor mi 2007-ben megjelentünk. A C3 és a KIBU közötti összefüggéseket, különbségeket az internetre épülő kulturális és gazdasági paradigmaváltás összefüggésében érdemes vizsgálni. A különbséget is ez definiálja, mert amikor a C3 létrejött még az internet előtti computervilágra épülő iparnak a különböző határterületei, illetve a médiaművészet rész volt meghatározó, illetve a korai internet „elit” világának problémái. A KIBU már az elterjedt, kiépült internetes tömegkultúra világában jött létre.

A C3 nagyon fontos küldetést töltött be azáltal, hogy a számítógépre épülő kultúrát, vagy akár a médiaművészetet tematizálta. Amikor a Kitchen Budapest 2007-ben megalakult addigra egy teljesen az internetre épülő gazdaság alakult ki, ami nemcsak itthon hanem a világban mindenhol létrehozta a media labokat. Ha a C3-nak megnézzük a társintézményeit, vagy az ahhoz hasonló intézményi rendszert a világban, az ugyan úgy megvolt. A KIBU ugyanúgy jött létre, mint ahogy 2006-2007-ben létrejött a Medialab PradoCulture Lab, a Ping, a The Patching Zone, a V_216 és a sok száz, ma már több ezer társunk. Egészen más szerepet töltenek be. Ezekkel nem a hagyományos értelemben vett intézmények jöttek létre, mert azoknál strukturálatlanabbnak tűntek az elején.
 
Jellemző volt a C3 és hasonló intézményekre is a kísérletezés, de sokkal szigorúbb és hierarchikusabb keretek között, mint a media labok esetében az első körben. 2007-ben sokkal kevésbé tudtad pozicionálni az embereket. Beáramlott ötven-hatvan fiatal, akik egyik nap ezen dolgoztak, másik nap azon dolgoztak.

Ezek a körök és szerepek hogyan alakultak tovább a ti és más media labek esetében?

Mindenhol elindult a módszertanok kutatása, felmérése, leírása. Elkezdtek kialakulni „best practice”-ek és ezek cseréje, megosztása. Bizonyos labok elkezdtek specializálódni egyes problémákra, szegmensekre. A KIBU esetében is kialakult mára egy viszonylag világos struktúra. A 2007-es modell legjobb eredményeit, tudását az ún. kollaboratív munkamódszerek területén, a fiatalok képzésében és támogatásában a KIBU Talent programban visszük tovább. A tudatosabb kreatív ipari fejlesztési munkát pedig a Startup programban és persze a KIBU csapata is előáll projektekkel időről-időre.
Összességében azért fontos megjegyezni, hogy mára a media lab-ek jelentősége is elkezdett csökkenni. A kreatív ipar legnagyobb cégei után, már a közepes méretű cégek, szervezetek is létrehozták saját alkotóműhelyeiket. Ha megnézed ma már a reklámügynökségeknek, az ipari vállalatoknak, a divatcégeknek, sőt sokszor akár éttermeknek is vannak saját labjaik. A középpontba ma a netes tudásmegosztás és a virtuális együttműködések újabb és újabb formái kerülnek.



Atau Tanaka az MIT és a KIBU közötti összefüggésekről/változásról beszél a Blueprint for the Lab of The Future könyvbemutatóján Eindhovenben, 2011
Fotó: Nemes Attila


A TELEKOM esetleges piaci elvárásai nem vetettek gátat a kreativitásnak? Mi miatt volt számukra érdekes a KIBU-t megalapítani és a mai napig fenntartani?

Elképesztő nagy lépésekben változott meg a világ az elmúlt húsz évben. Én szétbontanám a Kitchen Budapest eddigi éveit is korszakokra. 2007 és 2010 között sokkal kevésbé definiált és sokkal alacsonyabb külső elvárások nehezedtek ránk. Semmiféleképpen nem úgy indult a történet, hogy a TELEKOM azt mondta, hogy szállítsunk termékeket. Hanem úgy indult, hogy akkor itt van a lehetőség, kezdjünk el kísérletezni, és persze az első perctől ott lógott a levegőben, hogy hátha ebből kiesik valami. Pont a Prezi példa erre, aminek a létrejöttében a Kitchen Budapestnek mint környezetnek volt nagy szerepe. Ez azt is bizonyítja, hogy az olyan jellegű helyeknek, mint a KIBU mennyire fontos szerepük van az ipari innovációban. Én a mai napig azt állítom, hogy alapjában véve vizionárius a szerep. Ilyen értelemben véve ezeket mindig egy kicsit a középkori műhelyekhez látom hasonlatosnak. Sokkal fontosabb az, hogy víziók kerüljenek elő. Amikor ezek megjelennek – de nem a manierizmus kifinomult szobrászata és nagyívű kapuzataként, hanem mint az a fajta kicsit trecento hackelt világ – majd eljön az a kor, ami megépíti belőlük a monumentális művét, amiben lesz perspektíva stb. Ezek most olyan víziók amelyeknek lehet több tíz éves kifutása, aminek ma még sokszor nem is látjuk az igazi jelentőségét. Ha végig nézed a KIBU katalógusait egy csomó olyan dolog van bennük, ami ma piaci termék lett, de amikor bekerült a katalógusba, akkor még mindenki kiröhögte.

Ez alatt a periódus alatt láttál változó trendeket?

2007-ben a fiatalok nagy részének az volt a legnagyobb élmény, hogy az a technológia, amit a kezükbe kaptak szétszedhető és azt csinálnak vele, amit akarnak. Arra vágytak, hogy például a Wii-t – amit nem kaptak meg a szüleiktől vagy nem engedhettek meg maguknak az ösztöndíjukból – egy nap alatt szétszedjék és összehegesszék úgy, hogy legyen belőle valami más. Ez a megközelítés, a fehér köpenyes technológiának a szétrombolása egy csomó mindent meghatározott a kezdetekben. Ma úgy látom, hogy sokkal tudatosabban termékekben, szolgáltatásokban, vagy ezek vízióiban gondolkodnak.

Milyen ötletek foglalkoztatják ma leginkább az ösztöndíjasokat?

Ma már legtöbben az internetgazdaság problémájával foglalkoznak. Sokkal jobban izgatja a 20-21 éves korosztályt hat év elteltével az, hogy hogyan lehet kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Applikációkban gondolkodnak, amivel megváltoztatják az emberek életét, amivel megváltoztatják az emberek gondolkodását és megváltozott a pénzhez való viszonyuk is. Döntően ez a három dolog, ami ma meghatározza a gondolkodásukat. A 2014-es értékelhető ötven pályázatból kettő volt csak a hardver-probléma. Hardver hacking-probléma egy sem volt. Ha ugyanezt megnéztük hat évvel ezelőtt, akkor pont fordítva volt: 90% volt a hardver-, szoftver-hacking rész és 10% volt az egyéb.
Az elmúlt hat évben jelentek meg olyan fogalmak mint startup. Ma arra mennek a fiatalok, hogyha van egy ötleted akkor céget csinálj, és ezzel a kapitalizmusnak egy teljesen új divatja érkezett meg. Miközben Európában láthatóan óriási politikai küzdelmek folynak egy viszonylag elavult gazdaság és társadalomelméleti keretben, ezek a fiatalok valami egészen új társadalmi és gazdasági modellt hoznak létre. Én épp ezért vagyok optimista.


Beyond Data workshop a KIBU melletti téren a Baltan Laboratories kollégáival, 2011
Fotó: Kitchen Budapest


A KIBU-ban lévő kreatív arány ma hogy néz ki?

MOME-ról és a Műegyetem terméktervező szakáról vannak sokan, korábban még az MKE Intermédia tanszékről jöttek többen. Utóbbiaknak érdekes határmezsgyén mozognak a munkáik. Amikor hozzányúlnak a problémához, akkor sok esetben nagyon különleges művészi gondolatmenetek mentén jutnak következtetésekre.
Összességében én azt gondolom, hogy ez az arány mindenféleképpen változott, de nem merném azt állítani az eredmény tekintetében, hogy a művészeti gondolkodás kevésbé lenne jelen. Az önmagát művésznek definiáló emberek jelenléte csökkent, bár a bejövő fiatalok között most is lesznek páran különböző művészeti területekről. Erről egyébként úgy lenne érdemes mélyebben beszélgetni, ha megvizsgálnánk a „művész” fogalmának átalakulását az elmúlt húsz évben.

teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.

komment

2014.08.02. 15:05 szseres

„Arccal az internet felé!”

Címkék: interfész hálózat interakció HTML CD DVD C3 SZTAKI Simó György Internet Galaxis Tölgyes László Szekfű (Karafiáth) Balázs Seres Szilvia Pohly ferenc

ABCD Interaktív Magazin, CD-ROM-os periodika, IDG Magyarország, 1994-1996 (8+2 szám)  Forrás: Szakadát István

Mikor  jelent meg először az életedben az internet?

A rendszerváltás előtt az internet technológia COCOM-listás volt és ezt kiváltandó és helyettesítendő a magyar akadémiai szféra fejlesztett saját megoldásokat. Az ELLA például – ami egy levelezőrendszer – emiatt született, de minden lehetőséget, ami az internetben volt, megcsináltak. Mára csak az ella.hu mint domainnév maradt meg hírmondóként.  A rendszerváltás pillanatában az addigi infrastukruktúrát kidobták és lecserélték az eredeti technológiára. 1991-92-ben tudtunk pályázati pénzből venni egy erős unixos gépet, és azon már volt minden, ami az internethez kell. Kelemen Gáborral együtt kezdtük el tanulni, hogy hogy kell használni. Én legelőször azt a lehetőségét használtam ki az internetnek, ami a távmunkát jelentette. A BME-n egy másik egyetemi épületben volt egy nagyon erős gép olyan szoftverekkel, amelyek nekünk nem voltak (Arc/Info, Oracle), és ezzel a technológiával már meg lehetett azt csinálni, hogy annak a gépnek az erőforrásait irányítottuk át a mi gépünkre, és így dolgoztunk. Ezért mielőtt érdemben levelezhettünk volna – nem volt kivel, bár levelezés már volt – már távmunkáztunk. Ez azért érdekes, mert a hétköznapi életben ez a technológia terjedt el a legkésőbb.
 
Gopher mennyire hozott újat?

Az első megosztott dokumentumkereső volt. Addig csak levelezni tudtunk, és voltak ftp-archívumok, ahonnan képeket lehetett letölteni. Ez borzasztó lassú volt, mint minden akkoriban. Viszont először képeket látni a világ bármely tájáról nagyon izgalmas volt. 1993-ban jött a döntő fordulat, amikor megjelentek a grafikus böngészők. Emlékszem, az elsőnek Viola volt a neve. Bár 1990-91-re Tim Berners Lee-ék már definiáltak mindent, ami a webhez kellett, de amíg nem jelentek a grafikus böngészők, addig a web nem tudott terjedni a laikusok körében. A nagy robbanás 1994 végén volt, amikor a Stanfordon kitették a Mosaic böngészőt. Pillanatok alatt elterjedt a világban, és a web – gyakorlati szempontból – innentől datálható. Megvolt a HTML, azaz a szabványos nyelv, és megjelent egy olyan grafikus böngésző, ami már stabil volt és jó felhasználói élményt adott.


Tartalmak, 1994 vége, 1995 eleje
Forrás: Szakadát István


Nyírő András és a te nevedhez fűződik az első hazai interaktív CD-ROM-periodika az ABCD húsz évvel ezelőttről. Ez hogyan indult el?

1993-ban csináltuk meg a Politika CD-t és 1994 végén mentünk el az IDG Magyarország vezetőjéhez, Bíró Istvánhoz, hogy csináljunk egy multimédia CD-ROM-folyóiratot. Ez lett az ABCD. Ebben Kelemen Gáborral együtt csináltunk egy Hálózat rovatot, ahol mutogattuk, hogy mire jó, mit ígér az internet. Ez adta a példát később Nyírőnek és mindenkinek, hogy az internettel foglalkozni kell. Az elején csak mi tudtuk, hogy mit jelent a web, és hogy milyen érdekes. Az 1995/2-es számig nem volt dialup-szolgáltatás, és csak az egyetemeken volt hozzáférhető az internet. A szerkesztőségben senki sem ismerte, nem volt napi élmény. 1995 tavaszán jelent meg az első dialup-szolgáltató, aki adott az ABCD szerkesztőségnek egy előfizetést. Ezt Nyírő András kezdte el használni, és egy egy hetes vidéki elvonulás után úgy jött vissza, hogy „Arccal az internet felé!” 1995 nyár elején állt elő az iNteRNeTTó ötletével.


Politika for Windows Magyarország, 1944-1989
Társszerző: Nyírő András, Kiadó: Aula Kiadó, 1993,1994,1995,1996
1993 májusában jelent meg a Politika for Windows, az első magyarországi multimédia CD-ROM. Alapját a Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához című könyv adta és körülbelül két-három hónap alatt készült el. 1993 májusában még „aranylemezek” (egyenként írt CD-ROM-ok) kerültek árusításra, a nyár végére lett nyomtatott lemez. A „szerzői szoftver” a Microsoft Viewer nevű alkalmazása volt. 

Forrás: Szakadát István


Mikor csináltátok meg az első website-otokat?

Az első website, amit megcsináltunk még az iNteRNeTTó előtt volt 1995 nyarán. Az 1995 májusában elkészített 301-es parcella CD-ROM alkotója Jovánovics György volt, aki részt vett a XLVI. Velencei Biennálén. Ehhez készítettünk először website-ot, ami azóta már eltűnt.

Voltak kapcsolatok a 90-es évek elején hálózati és technológiai vonalon?

Technikailag a műszaki emberek mindig előttünk voltak, és mi tőlük tanultunk. A SZTAKI akkoriban még az interneten nem volt látható, vagy legalábbis mi nem vettük észre. Mi egy dologra figyeltünk, amit Máray Tamás csinált 1993-ban a Folyamatszabályozási Tanszéken: ez egy linkgyűjtemény volt Magyarországról. Lehet, hogy mások is kitettek dolgokat (például a SZTAKI), de azok érdektelenek voltak. A mérnökök nem értettek a médiához és a tartalomhoz. A kezdetekben még minden nagyon primitív volt. Én 1995-ben összeszedtem az ABCD valamelyik számában az akkori vezető technikai cégek honlapjait, mivel ezek a cégek jelentek meg először honlapokkal (Digital, HP, IBM stb). Sivatag volt az, ahogy kinéztek a mai látványokhoz képest. Semmi értelmes tartalom nem volt ezeken a honlapokon. A mérnökök tehát ott voltak már, csak érdektelen dolgokkal.

Hungarian Home Page, 1994 vége, 1995 eleje
Forrás: Szakadát István


Ebbe a „sivatagba” robbant be az iNteRNeTTó?

1995-ben az iNteRNeTTó azért tudott robbani, mert ott volt először napi tartalom, ami megfogta a látogatókat, mert a médiához értő emberek csinálták. A kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy egy szakmák közti szimbolikus háború kezdődik és marad fent hosszú ideig, ugyanis nagyon sokféle szaktudást kell egymásra építeni, és ezek között ki kell, hogy alakuljon valamiféle munkamegosztás. Kell informatikai mérnöki szaktudás, de az magában kevés. Az új szakma, amit még csak akkor kezdtünk el tanulni, az az interaktív szerkezet és narratíva kialakítása volt. Kell látványterv, kell felhasználóiélmény-tervezés stb., amit ma már meg tudunk nevezni, és képzések is elindultak már ezek kapcsán, de nekünk mindent akkor kellett kitalálni. Akkor már tudtuk, hogy a technológiai fölényben lévő mérnököket le kell nyomni, a siker titka a tartalom. A „Content is King” jelszava már akkor megfogalmazódott. Ez egy szimbolikus háború jelszava volt és az lesz mindig is. A versengés mellett persze ugyanolyan fontos az együttműködés mozzanata is. Ha valaki nem tudott kooperálni a többi oldal képviselőivel, hamar érdektelenné vált az egész.

Az ABCD és a Hálózat rovat kapcsolata a hírvivésben ki is merült?

Nem tudtunk mást csinálni. Az első év után az internetet érdeklő vitás kérdéseket is elkezdtük tematizálni, mint például a cenzúra és korlátozás kérdése Amerikában. Behoztunk egy új médiumot a CD-ROM-ot, amiről tulajdonképpen az elejétől kezdve tudtuk, hogy halott médium. Ennek ellenére csináltuk az ABCD-t, kísérleteztünk vele, de tudtuk, hogy hamarosan itt lesz az internet. Amit akkor tehettünk, hogy egy „halott médiumon” keresztül beszéltünk egy következő generációs médiumról. Ami a kezdetekben annyira lassú és tartalmilag, technikailag annyira egyszerű volt, hogy gyakorlati értelemben még várni kellett rá.


ABCD Interaktív Magazin, CD-ROM-os periodika, IDG Magyarország, 1994-1996 (8+2 szám)
Forrás: Szakadát István


Mennyi példányszámban jelent meg az ABCD? Hogy alakult ki a látványa?

Az elején 500-1000 példánnyal indult és 1995-ben a 3. és 4. szám felment 4-5000 példányra. András hihetetlen jó tárgyaló volt, aki mindig tolta maga előtt Bíró Istvánt, az IDG Magyarország vezetőjét a döntéseket segítve (sugallva). Szerintem magyar nyelvterületen az ABCD óta nem adtak el ennyi példányt egy CD-ROM-ból. Nagyon gyors felfutása volt. Hogy hogy alakult ki a látványvilág? A kezdetekben ez is ugyanolyan szakmai komptencia alapú konfliktus volt, mint amiről már beszéltem. Valahogy megjelent köztünk Yasar Meral, akinek el kellett fogadtatnia azt, hogy látványtervezőként egyenrangú félként szálljon be mellénk.

Az ABCD első próbaszámának készítésekor András bele akart szólni abba, hogy mi, hogy nézzen ki. Meral sokszor mást akart. A konfliktus végül úgy oldódott meg, hogy András eltűnt egy hétre, és ezalatt az interaktív vázak alapján megcsináltuk a látványt Meral elképzelései alapján. Amikor András visszajött, meglátta egészben az eredményt, akkor rögtön elfogadta Meralt, és onnantól kezdve Meral lett a királynő, a harmadik meghatározó ember az ABCD-ben. A korabeli kortárs művészek is mind elismerték, hogy Meral gyönyörű látványt készített, ami a történet végére teljesen kiforrott. Enélkül harmadakkora sikert tudtunk volna csak elérni az ABCD-vel.

ABCD-szerkesztőség az első időszakból, felső sor: Bánki Horváth János, Bíró István (IDG vezetője), Dombi Gábor, Komár Erzsébet, Gerényi Gábor, Barczi Imre; alsó sor: Kelemen Gábor, Yasar Meral, Godány István (programozó), Nyírő András, Skultéty Péter (videós), Szakadát István

Az ABCD periódikának voltak művészeti tartalmai?

Persze! Már az elindulása is egy művészeti projektnek köszönhető, mert a próbaszámra feltettem a Kolinda együttes zenéjéből mintákat. Mielőtt megjelentünk volna a próbaszámmal, Bíró István biztosítani akarta magát és szervezett egy bemutatót a Felügyelő Bizottságnak, hogy prezentáljuk a próbaverziót még az indulás előtt. A bizottság tagjai mérnökök voltak mind, például Havass Miklós is benne volt, aki a magyar számítástechnika egyik nagy doyenje. Andrással ketten sorba mutattuk be a rovatokat, de elmaradt az ováció. Aztán, amikor jött a koncert rovat, a Kolinda együttessel, akkor Havass Miklós felkapta a fejét, hogy „Kolinda? Mutassátok csak!” – és akkor végig kellett nézni az egészet, és a hangulat egy csapásra megváltozott, és zöld lámpát kapott a projekt.

Az ABCD pedig mindvégig tele volt művészeti tartalmakkal, irodalmi, képzőművészeti, zenei tartalmakkal. Valamikor megcsináltam az ABCD repertóriumát, csak végig kell futni rajta, látszik, hogy milyen sok művészeti rovat, téma volt benne. Az 1995-ös számban egy videóinterjút csináltunk Lajkó Félix-szel, azt nem mondanám, hogy mi fedeztük fel, de korán bemutattuk őt. Figyeltük a kortárs kultúrát, és ami tetszett nekünk, azt behúztuk tartalomnak. Az 1995-ös harmadik számban a Budapesti Őszi Fesztiválnak már saját rovata volt.


ABCD Interaktív Magazin, CD-ROM-os periodika, IDG Magyarország, 1994-1996 (8+2 szám)
Forrás: Szakadát István


A copyright kérdésre mennyire figyeltetek a kezdetekkor?

Mindenki nyitott volt, és akkor mi nem foglalkoztunk szerzői jogi kérdésekkel. Ha valamit fel akartunk dolgozni, megkerestük a szerzőt, senki sem utasított minket akkoriban vissza. Esterházy Péter például a Kis magyar pornográfiából adott egy részletet, ami mellé a Filmarchívum filmhíradóiból illesztettünk be anyagokat. Biztos volt olyan is, hogy copyrightot sértettünk, de annyira új volt minden, hogy akkor még senki sem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az egyetlen kivétel a Bartók CD-ROM volt, ami elkészült, de nem jelent meg copyright-okok miatt. De az egy másik történet, és akkor inkább az volt a kivételes.

Tartalmi szempontból voltak még fontosabb szereplők akkoriban?

Tartalmi szempontból a kezdetektől fogva fontos erőcentrum volt a Peternák-féle társaság. Amikor megjelent a Politika CD, akkor Miklósék megkerestek minket hogy kooperáljunk, amiből annyi lett, hogy megismerkedtünk, de aztán a nagy egók „összecsaptak”, és lepattantak egymásról. Azt hiszem. A személyes kapcsolatok megmaradtak, de intézményes együttműködés nem alakult ki. Mi csináltuk az ABCD-t, Miklósék a Metaforumot, az Internet Galaxist, aztán a C3-at. Tudtunk egymásról, de párhuzamosan mentek egymás mellett ezek a történetek.

Nyírő és a te sikeretek titka a bölcsész végzettségeteknek volt köszönhető a kezdetekben?

Mi érzékenyen használtuk a technológát és média szempontból kezeltük, amiben  a bölcsész végzettségünk nyilván sokat segített. És ezzel jó mintát mutattunk, úgyhogy pillanatok alatt nagyon sok, az új lehetőségekre érzékeny szereplő jelent meg körülöttünk. Kialakult egy nagy holdudvar az ABCD körül, és onnan mindenki átterelhető volt később az internet világába. Sok ABCD-s lett a magyar digitális kultúra fontos szereplője a későbbiekben. Ami az ilyen oldalági projektek közül nekem különösen fontos, az a Filmintézetben Komár Erzsi vezetésével 1995-től elindított MozgóKépTár-CD-ROM-sorozat fejlesztése volt, ami 2011-ben zárult le a hatodik szám megjelenésével, és elég kevesen tudnak a létezéséről. Igaz, a CD a kilencvenes évek közepétől, végétől fogva egyre inkább anakronizmusnak volt tekinthető, mégis volt értelme megcsinálni a teljes projektet egy nyilvánvalóan halott médiumra is. De ez egy másik történet, ebbe most nem mennék bele. Most kezdünk bele a MozgóKépTár-portál kiépítésébe a hat CD-ROM tartalma alapján. Ha végeztünk vele, érdemes lesz arról is beszélni.


MozgóKépTár 1-6. - Magyar játékfilmtörténet, a kezdetektől 1944-ig, CD-ROM-sorozat, MFI-HMS, 1996-2011 modellező (társalkotó: Komár Erzsébet, Yasar Meral, Dojcsák József) 
Forrás: Szakadát István


Sok aktivitás volt a 90-es években, de a civil kezdeményezések többnyire elhaltak. A MATÁV induló tartalomszolgáltatás projektjei és a területre való belépése mennyire okozhatta ezt?

Nem volt senki abban meggátolva, hogy bármit csináljon. Az, hogy valaki nem érte el az ingerküszöböt, az nem a MATÁV-on múlott. Bíró például megtette, hogy az IDG-n belül az ABDC-ért küzdött, és ezzel kockázatot is vállalt. Mivel egy számítógépes vállalat adta ki a lemezt, ezért a kezdetekben próbáltunk megfelelni a képzelt elvárásoknak: program shareware-eket, demokat raktunk fel, de gyorsan kiderült, hogy a vevőket a tartalom érdekli, úgyhogy az ABCD-n egyre kevésbé lehetett látni, hogy egy számítástechnikai vállalat adja ki. Rengeteg hamis elképzelés volt a mi fejünkben is. Minden új volt: a médium, a műfaj, a hordozó. Akkor még el kellett magyarázni, hogy mit jelent és mit tud egy CD-ROM. 1993-ban a CD-ROM-ot még úgy „adtuk el”, hogy azt mondtuk, a teljes Shakespeare-összes ráfér egy lemezre. Már ettől hanyatt estek az emberek. Vagy, ha azt mondtuk, hogy egy egész polcnyi könyvből egy másodperc alatt meg lehet keresi, hogy hányszor fordul elő bennük egy adott szó, az is nagyon bejött akkoriban. Két dolgot mondtunk viszont a kezdetektől, ami nem jött be: az egyik az e-learning, a másik az interaktív televíziózás. Nem lehett reflektált tudás a kezdetekben arról, amit csináltunk, mert akkor találtuk ki, amit csináltunk. Én magamat szerencsésnek gondolom, hogy az a tapasztalat, amit akkor szereztem, a mai napig lehúz a földre.

teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.

 

komment

2014.07.01. 07:46 szseres

„Amikor az ember kicsit médiaművész, akkor semmihez sem ért igazán, mert mindenhez ért.”

Címkék: interfész hálózat interakció médiaművészet world wide web augmentált valóság Kitchen Budapest Ars Electronica Festival immerzív installációk Szakál Tamás Kangyal András Jövőháza Media Lab Internet of Things Laufer László Bengt Sjölén

 
Somlai-Fischer Szabolcs előadás közben  a Prezi budapesti irodájában, Budapest, 2014   
Forrás: Prezi
 
Az elmúlt évizedben többször beszélgettem veled különféle projektek kapcsán mint például a ReOrient az Építészeti Biennálén Velencében, a Kitchen Budapest megnyitója vagy az Aether Architecture legújabb kísérletei.  A titulosod sokszor változott. Volt építész, interakció-tervező, médiaművész.
 
Mostanában vállalkozónak hívnak, de elkezdtem egy feltalálói, kutatói identitást felépíteni, ami most fontosabb számomra. Nagyon szeretek csinálni, létrehozni dolgokat és korán beleszerettem a tér elképzelésébe és megalkotásába. Amikor megjelentek a számítógépek az életemben, akkor az érdekelt, hogy hogyan tudok benne tereket alkotni. Matematikailag generált szép tereket, utána nyitott, interaktív tereket. Aztán tovább léptem afelé, hogy hogyan tudom ezeket kihozni a számítógépből, hogyan lehet olyan fizikai, megfogható tereket építeni, amelyek interaktívak és poetikusak. Ez az, ami engem mindig is érdekelt, és ez a Prezi is, amit most csinálok. A Prezivel egy olyan eszközt alkottunk, amivel az emberek tereket tudnak létrehozni az ötleteikből, olyan egyszerűen, ahogy eddig még soha sem lehetett az emberiség történelme során.
 
Azt, hogy ezt milyen szakma vagy titulus alatt csináltam, az mindig csak egy eszköz volt attól függően, hogy honnan tudtam rá közösségi és anyagi támogatást szerezni. A művészeti világban ez azt jelentette, hogy voltak főleg külföldi kiállítások, amelyekhez voltak költségvetések. Ez esélyt adott arra, hogy dolgozzunk és létrehozhassunk projekteket. De – amint montam – ez inkább eszköz volt mint cél. Ezért is szedtünk szét minden munkát és raktunk össze másként, mert így folytattuk a keresés-kutatást.
 
BlueSpot, lokatív médiakísérlet, 2007  
Forrás: Somlai-Fischer Szabolcs 

Sokszor olyan dolgokban gondolkodtatok előre – például a helyérzékeny információk esetében - lásd BlueSpot-projekt -, amelyeket még nem ért be a technológia. Ebből milyen visszacsatolások jöttek később számodra? 
 
A lokatív média nevű álom egy időben nagyon sokakat érdekelt. A lényege az volt, hogy összekössük az információt a térrel, hogy ne csak Google-kereséssel, hanem sétálással is lehessen találni érdekes dolgokat. Nagyon sok poetikus dolog volt, amiben benne volt az is, ami ma a Forsquare lett. Egyik alapítója is művész volt. Én azt hiszem, hogy azok csinálták meg a termékeket, akik nagyon kitartóak voltak és nem adták fel. 
 
Mi nagyon sok mindent kipróbáltunk és ez is izgalmas volt, ahogy izgalmas volt az interaktív tér, a fizikai pixelek és még egy csomó minden. Évekig dolgoztunk például fizikai pixeleken, és nagyon sok installációt csináltunk. Úgymond sikeresek voltunk. Aaron Betsky a 2008-as Velencei Építészeti Biennálé nemzetközi válogatásába meghívta a Sorry for Taking Your Mirrors című munkánkat. Aztán meguntuk és eltelt azóta öt év, de pont most kaptam egy e-mailt Hong Kongból, a világ egyik legnagyobb éptészeti irodájából, amit Rem Koolhaas vezet, hogy kellene 1000 négyzetméternyi pixelfal.  Ha nem adtam volna fel, akkor ez is egy projekt lenne, de engem más is érdekelt. 
 
Sorry for Taking Your Mirrors építése, Velencei Építészeti Biennale, 2008   
Fotó: Somlai-Fischer Szabolcs
 
Vannak olyanok, akik túl türelmetlenek ahhoz, hogy évtizedeken át ugyanazt csinálják és vannak olyanok, akik türelmesek: átviszik és fel tudják skálázni az álmaikat. Minket inkább a kíváncsiság hajtott, hogy kipróbálhassunk sok mindent. Nekem elég volt a boldogságomhoz, ha láttam egy mintadarabot egy fizikai pixelfalból, és nem kellett még ezer, vagy több ezer négyzetméter belőle.
 
Bengt Sjölén - Adam Somlai-Fischer: Aleph, 2007  
Forrás: Somlai-Fischer Szabolcs
 
A multidiszciplináris közeg, a közösségi alkotás mennyire segítette az utadat? 
 
Nekem mindig kell egy kicsi közösség az alkotáshoz. Minden projektet, amit csináltunk, azt közösen hoztuk létre. Volt amikor én voltam a legaktívabb rugó, volt amikor bekapcsolódtam mások mellé. Ezek az emberek inkább sokfélék voltak, mint csak művészek. Nekem is építész diplomám van, de általában én voltam a legközelebb az alkotói szakmához. A csapatokban volt a kísérletező technológus hackertől a szociológusokig mindenféle ember, akik a megértésen túl  valamin változtatni akartak, vagy kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan lehetne hatni a társadalomra egy új médiummal. A legújabb, legszebb élmény nekem a Prezi kapcsán Árvai Péter megjelenése, őt inkább a termékek érdeklik. Az nem hogy új-e, vagy sem – engem mindig is ez tett kíváncsívá – hanem az a központi kérdése, hogy hogyan lehet vele globális változást elérni, és ez segít-e az embereknek. Ezt most tanulom tőle.
 

teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.

komment

2014.06.01. 14:39 szseres

„Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik és valahogy a jövő errefelé vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni.”

Címkék: hálózat intermédia médiaművészet HTML C3 Peternák Miklós Magyar Képzőművészeti Egyetem SZTAKI Szegedy-Maszák Zoltán Waliczky Tamás Diana McCarty Hakim Bey John Perry Barlow Geert Lovink Heath Bunting Molnár Dániel Seres Szilvia Keiko Sei Metaforum Révész László László

1986-ban részt vettél a nemzetközi DigitArt számítógépes-grafika kiállításon, ahol II. díjat nyertél. Kiírója az Impulzus című lap és az MTA Számítógéptudományi és Automatizálási Kutatóintézete volt. Mennyire segítette ez a pályázat a hazai számítógépes művészet indulását?

Elég egyértelmű volt, hogy ez egy jószándékú, de a hatalom reformelképzeléseibe jól illő gondolat. Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik, és valahogy a jövő errefelé vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni. Böröcz András ismerte Szentgyörgyi Tibort, aki akkor az Új Impulzus – már a cím is jól jellemzi a korszellemet – folyóirat szerkesztője volt, és szerintem ők találták ki, hogy a hivatalos számítógép-népszerűsítési stratégiába egy Szépművészeti Múzeumbeli számítógépes grafikai kiállítás is beleférjen. Csak persze senkinek sem volt számítógépe, és ezért akikről lehetett sejteni, hogy mindenben benne vannak, azokat meghívták az egyébként teljesen zárt és félkatonai SZTAKI-ba. Itt berendeztek egy szobát, ahol nemcsak a mai, de tegnapi szempontból is nevetséges alap PC-k álltak a rendelkezésünkre.


Sugár János: Senkise bánt, Belgrádi dolog, Nagyon beteg, Ördögi film, 1986
színes print, 35 x 45 cm,  SZTAKI PCPaint program, in: Új képkorszak határán, Számalk, 1989


Menetrendszerűen be kellett jelentkezni és lehetett menni dolgozni. Printerről akkor még szó sem volt. Beszereztek egy speciális fényképezőrendszert, ami a képernyőképről három expozícióval készített egy színes negatívot, és aztán az abból nagyított képeket állították ki. Ezeket a munkáimat floppy-n is megkaptam. Pár évvel később próbáltam megnyitni, de már semmivel sem voltak kompatibilisek. Valójában egy ingyenes gyerekrajzprogrammal dolgozhattunk (PCPaint).

A számítógépes grafika és a képmanipuláció mennyire érdekelte a művészeket?

Sokan lazán, vagyis a valós értékén fogták fel a helyzetet, kipróbálták, csináltak valamit és elmentek. Én napokon át ott ültem, mert érdekelt maga a számítógép. Talán azért is, mert akkoriban sokat dolgoztam klasszikus grafikai eljárásokkal – szita, rézkarc, dombornyomás – és érdekelt, hogy mi újat tud ehhez egy számítógép hozzáadni. Szorgalmasan eljártam, olyan volt, mint egy tanfolyam. A legfontosabb élmény számomra az volt, hogy megerősített abban a korábbi tapasztalatban, hogy nem érdemes félteni egy rajzot, egy rajz olyan fázisát, ahol elbizonytalanodik az ember abban, hogy érdemes-e tovább menni, vagy esetleg elrontanám, ha továbbrajzolom (lásd: túlrajzolt rajz). Ezzel az eszközzel egy rajz bármelyik fázisát el lehetett menteni, és utólag összehasonlítani a végeredménnyel. Ez a gyakorlat egyértelműen igazolta számomra, hogy a továbblépés mindig jobb lett, és mivel van az undo (visszalépés) funkció: bármit meg lehet tenni, semmit sem kell félteni. Ezt kiélvezve relatív sok narratív jellegű rajzot készítettem a korábbi vázlataimból. Ebből a sorozatból látható öt kép jelenleg a Lépésváltás - Az 1945 utáni magyar művészet újrarendezett állandó kiállításán a Magyar Nemzeti Galériában.


Sugár János: Autós köszönés, 1986
színes print, 35 x 45 cm,  SZTAKI PCPaint program, in: Új képkorszak határán, Számalk, 1989


A pályázat célja csupán az ismerkedés volt az új eszközzel?

Úgy tűnt, hogy van egyfajta lendület, másrészt ki lehetett próbálni, és a végeredményből a Szépművészeti Múzeumban lett egy kiállítás, ami akkor nagyon hivatalos dolog volt. Például írt róla P. Szűcs Julianna.  Az egész nagyon formális volt, akadémikusok és minisztériumi emberek nyüzsögtek. A kiállító művészeknek másodhegedűs szerep jutott, viszont megismerhettem a területen pár éve már dolgozó alkotókat. Összebarátkoztam Waliczky Tamással, aki rögtön meg is hívott a Caesar Studio-ba munkatársnak. Tamás 1987-ig dolgozott ott számítógépes játékok grafikai tervezőjeként. Főleg ATARI-ra írtak át Commodore 64-es játékokat. Nekem az volt a feladatom hogy ATARI-n új háttereket készítsek egy létező C64-es karatejátékhoz. Tádzs Mahal, Budapest, Afrika, Vörös tér – ezekre biztosan emlékszem. Így ismertem meg a Kiss Lacit is.


Kiss László a Caesar Studio-ban, háttérben Waliczky Tamás Golden Nica-díja, 1990   Fotó: Sugár János

Mennyiben voltak mások a későbbi számítógépes grafikáid?

A második számítógépes sorozatomat már a barátság és az ismeretségek révén a Caesar Studio-ban készítettem el egy-két nap alatt. Ezek hasonlítottak a korábbiakhoz, narratív rajzok voltak a hagyományos grafikáimhoz készült vázlatokból – itt már igazából kissé untatott a dolog. Az analóg technikákat jobban lehetett provokálni.
Valószínű ezek a rajzok voltak kiállítva 1989 júliusában a Komputergrafika című kiállításon a Józsefvárosi Kiállítóteremben, ahol Kiss László és Révész L. László is szerepelt. A franciaországi kiállításra szánt munkákat három évvel később készítettem, de ezeknek szinte alig van közük a számítógépes grafikához.

A teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.

komment

2014.05.11. 11:19 szseres

„Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben”

Címkék: interfész hálózat interakció intermédia médiaművészet HTML DVD Flash world wide web Magyar Képzőművészeti Egyetem Maróy Ákos Matthew Barney SZTAKI Simó György Kitchen Budapest Bojár Gábor VRML Szegedy-Maszák Zoltán Waliczky Tamás Szakál Tamás Kangyal András Szekfű (Karafiáth) Balázs Kerti Géza Seres Szilvia Antal Gergely Metaforum Jövőháza Media Lab Internet of Things Jodi Etoy SiliconGraphics Laufer László Vályi Gábor Bengt Sjölén Hans Reiser Várady Zsolt Csányi Gábor Révész Kata Pohly ferenc Révész László László

04_fruttacd.jpg

Frutta CD-ROM, 1999    Forrás: Kangyal András videó
» videó


Valamiért azt gondoltam hogy az Iparművészeti Főiskolán végeztél és emiatt mentél el az interakciótervezés felé. De valójában a Képzőművészeti Egyetemen végeztél grafikusként.

Nagyon sokat rajzoltam gyerekkoromban és elég könnyen bejutottam a Kisképzőre, aztán a főiskolára is, ahol 1988 és 1994 között Eszik Alajos és Pásztor Gábor növendéke voltam. Szerettem oda járni, de valahogy olyan érzésem volt, mintha a 60-as években megállt volna az idő az Andrássy úton. Engem viszont mindig is az érdekelt, hogy mi történik a jelenben. A rendszerváltást még mindig egy kicsit zárt időszak követte. Nehezen láttál rá a világban zajló folyamatokra és a főiskolán is csak a klasszikus művészeti szakok voltak jelen.

Azért az Intermédia szak előzményeként már 1990 és 1991-ben Waliczky Tamás vagy Császári Gábor is tartottak kurzusokat, illetve elindult Maurer Dóra és Beke László interdiszciplináris festőosztályának programja is.

Igen, de én meg olyan kisfiú voltam, aki kevésbé értette, hogy miért nem „látszik”, ami az Intermédián történik. A zsezsgés tetszett és nagyon izgalmas volt a kísérletezés, de akkoriban, 1990-en környékén még csak azt láttam, hogy Szegedy-Maszák Zoliék dugdossák a zsinórokat egyik dobozból a másikba. Én pedig hiába voltam kíváncsi, nem láttam a végeredményt. Nagyjából ők is ott ismerték meg a „technológiát” hiszen korábban semmi hasonló nem történt az iskolában.
Az Intermédia  nagyon fontos és friss megközelítést hozott, én pedig örültem, hogy tovább tud lépni a főiskola tradíciókba fulladó életén. Komoly kihívás volt ezzel együtt. Talán túlságosan is homályosak voltak a kontúrjai. Jó lett volna, ha valaki markánsabb kereteket ad neki, bár ezzel önellentmondásba kerültek volna.

Hogyan kezdtél el számítógépet használni?

A főiskola vége felé apám a bátyjával egy saját építészirodát alapított, és némi latolgatás után vettek egy Integraph gépet. Ezeket annak idején az öbölháborúban használták az amerikaiak térinformatikai problémák kezelésére. Ekkoriban a Silicon Graphics és az Integraph gépek voltak a szupersztárok. Igazi számítógépet akkor láttam először. Volt rajta egy Photoshop 1.0-s program is, de nem volt scanner vagy bármilyen más mód, amivel képet lehetett volna „digitalizálni”. A Photoshop-mintaképek között megtaláltam a színes almát, ezen mindent ki lehetett próbálni. Azt éreztem, hogy de jó, itt a vadnyugat! Ugyan senki nem tudja, hogy mit lehet vele csinálni és hova vezet majd, úgy éreztem hogy ebbe fejest kell ugrani.
Engem a technológiák mindig is a vizualitás szempontjából érdekeltek. Roppant izgalmas történet az, hogy hányféle technika vagy technológia létezett korábban is képek létrehozására, manipulálására. Úgy tűnt nekem – és nyilván sok millió más embernek is–,  hogy a számítógépekkel ez nagyon komoly gellert fog kapni és gyökeresen más irányt vesz a technikai képek története. Emiatt kezdtem el apámékhoz bejárni. Minden robotmunkát megcsináltam – a takarítástól a betűkivágásig – csak hogy le lehessen időnként ülni a gép elé.
Időközben három barátommal kitaláltuk, hogy csináljunk egy olyan céget, ami grafikai munkákra szakosodik és a profitjából számítógépeket vehetünk. 4Kéz Stúdiónak neveztük, mert végül tudtuk, hogy mindannyian egy kézzel fogunk egerészni.

Számítógép és megfelelő szoftverek nélkül hogyan tudtatok számítógépes grafikai munkákat csinálni?  

1992-ben már volt róla fogalmunk, hogy mire képes a számítógépes képkészítés és -manipulálás. Elég precíz srácok voltunk. Korábban többször papíron vízfestékkel, fogkefével, tésztaszűrővel, kivágott maszkokkal csináltunk hiperrealista képeket. Ezeket, ha fotóval lekicsinyítetted, nem lehetett megmondani róluk, hogy nem számítógéppel készültek. Tényleg úgy néztek ki.
Ez picit feltolta az árat, és végül elég pénzt sikerült összehoznunk. Négy-öt hónap után vettünk pár 286-os PC-t.

Akkor kezdődhetett el az igazi számítógépes grafikák periódusa, illetve gondolom tovább is léptetek a felhasználást illetően.

Elég sok projektbe dobtuk be magunkat gátlástalanul. Alapvetően pénzt kellett ahhoz keresni, hogy a céget fent tudjuk tartani és hogy legyen bevétel, amiből el lehet kezdeni kísérletezgetni. Nem volt egyszerű időszak. Elég sokat dolgoztunk, pedig nem szerettünk volna amolyan kreatív stúdióvá válni. Én személy szerint kísérletezni akartam, de a többieknek is hamar elegük lett abból, hogy egy megrendelőnkkel végzett közös munka esetenként 100-200 oldalnyi faxot termelt.

1995 körül feltűnt a CD-ROM mint hordozó kreatív felhasználása, és bekerült a szótárunkba a multimédia fogalma. Megismerkedtünk a Kurt Lewin Alapítványt jegyző Ligeti Gyurival, akinek egy nyertes Soros-pályázat után eltökélt szándéka volt, hogy feldolgozza a magyarországi cigányság történetét, kultúráját. Ez a terv abban az időben is vegyes reakciókat váltott ki. Egyszóval, izgalmasnak tűnt. A médium pedig adott volt: a CD-ROM. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy vizuális szempontból érdekesen és hitelesen tudjuk átadni a roma kultúra színes világlátását. Tulajdonképpen ott jöttem rá, hogy valamilyen élménytervezés zajlik, amit akkor még nem tudtam elnevezni. Nyelvészekkel, történészekkel, zenészekkel, társadalomtudósokkal dolgoztunk együtt, így megtanultuk, mit jelent az interdiszciplinaritás a gyakorlatban.

01_romacd.jpg

CD-ROMA , Bevezetés a magyarországi cigányság kultúrájába, szerk. Ligeti György, Calibra, 1996   Forrás: Kangyal András-videó
» videó 

A CDRoma aztán kijutott Amerikába, például ajándékba vittünk belőle Matthew Barney-nak is és pár gyűjteménybe is bekerült. Voltak, akik sokkot kaptak azon, hogy mennyi munkába telik egy ilyen vékony műanyaglemezt megtölteni. Később létrehoztuk a Frutta Elettronica nevű céget, majd további öt-hat CD-ROM-ot csináltunk, például 1999-ben a Perspektíva kiállításhoz.

Mi látszódott számodra ekkor a hálózat és a web világából?

Hogy csúnya. Netscape és Mosaic volt a böngésző. A betöltés alatt forgó világítótornyot nézegetve vártuk, hogy végre történjen már valami. A végeredmény pedig szürke háttéren rengeteg fekete betű volt. Ez engem ebben a formájában egyáltalán nem érdekelt. Persze aztán láttuk a Jodi és az Etoy oldalait is és éreztük, hogy itt valami más készül, mint amit korábban ismertünk.

02_perspectivecd.jpg
Perspektíva CD demo, 1999   Forrás: Kangyal András-videó 
» videó 

teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.



komment

2014.04.14. 11:06 szseres

„A határokon belül maradni egy művésznek érdektelen. Mindig ezeket kell feszegetni.”

Címkék: interfész interakció jodi intermédia médiaművészet HTML world wide web C3 Magyar Képzőművészeti Egyetem SZTAKI augmentált valóság Kitchen Budapest VRML Szegedy-Maszák Zoltán Fernezelyi Márton Siegfried Zielinski Olia Lialina Elisbeta Wysocka Ars Electronica Festival Internet Galaxis immerzív installációk ZKM Freemail Seres Szilvia Metaforum <19 Szabadfogású számítógép Encart etoy SiliconGraphics

lead_kep.jpg

<19 Szabadfogású Számítógép verseny 2012-es kiállítása, Design Terminál, Budapest
 

Az 1995-ös website-od olyan, mint a technológia egy befagyott pillanata, nem nagyon találni ma már ilyen korai honlapokat. 1993-ban Görögországba mentél diplomamunkát írni egy Tempus ösztöndíjjal. Itt találkoztál először hálózattal és internettel?

Görögországban sem volt nagyon elterjedt, de ott már az egyetemen egy elosztott hálózatos adatbázisos projektet csináltunk, persze még nem a mai technológiákkal. Miután hazajöttem, és lediplomáztam, kiderült hogy a Műegyetemre még 4,5 évet kellett volna járnom ahhoz hogy egyetemi diplomát szerezhessek. Szinte semmit sem számítottak be a kandós időszakból. Ekkor a Kandó egyik matematikaprofesszora – aki előtte Hollandiában tanított a delfti egyetemen – javasolta, hogy ott csináljam meg a mesterképzést. 1994 és 1995 között így Hollandiában tanultam, ahol már az első Linuxot installáltuk és internetes dolgokkal foglalkoztunk. Itt készítettem el életem első website-ját, ami azóta sem sokat változott és nem is fog. Meghagytam a mai napig az indulási formájában. 1995-ben aztán visszajöttem Magyarországra, ahol a külföldi mesterképzés egy évét elfogadva felvettek a Budapesti Műszaki Egyetemre.

A kilencvenes évek közepén mennyire volt fontos terület az internet a BME-n?

1995-96-ban már egy érdekes területnek számított. Sok internetes projektet csináltam egyetemistaként is. Például a Pesti Est első weboldalának elkészítésében is részt vettem, ahol egy apróhirdetési motort fejlesztettem egyedül. Az egyetemen is foglalkoztunk hálózati projektekkel, elsősorban azonban önszorgalomból. Ekkor az BME-n volt egy Doom Labornak nevezett terem. A nevét a játékról kapta. Ez egy hálózatra kötött számítógépes terem volt tíz darab géppel, ami akkor elég komoly dolognak számított. Mellette volt az egyetemi számítógépes központ a HSZK (BME Hallgatói Számítógép Központ), de a Doom nem hozzá tartozott, hanem a Számítástudományi és Információelméleti Tanszéknek volt a saját laborja. Így itt a diákok voltak a felügyelők, akik meghatározhatták a labor rendjét. Ebből következett például, hogy ott lehetett lenni éjfélig. Alapvetően sokkal lazább környezet volt, mint a HSZK, ahova be kellett előre jelentkezni. A Doom Laborban rengeteg időt töltöttünk és a játék mellett fejlesztettünk, dolgoztunk.

Hogyan jött be a médiaművészeti vonal az életedbe?

Érdekes családi vonalak értek össze az életemben. A húgomnak akkor a barátja volt Erdély Mátyás – ma már a sógorom – Erdély Dániel fia. Dani egy reklámstúdiót vezetett, és úgy gondolta, hogy az internet egy nagyon izgalmas terep, érdekes kihívás volna a népszerűsítése és ebben üzleti alapon is látott fantáziát. Ez teljesen egybeesett azzal az idővel, amikor az SCCA – amit akkor én még nem ismertem – szervezte az egyik első hazai nemzetközi médiatörténeti és médiaművészeti kiállítást Pillangó-hatás-t. Ez 1995 őszén volt. Dani unokatestvére, Hanák Péter azon a tanszéken tanított ahol a Doom Labor is volt. Így Dani kezdeményezésére elkezdtük szervezni az első Internet Galaxist.

009.jpg

Megbeszélés A Pillangó-hatás kiállításhoz kapcsolódóan az SCCA Irodában (Mészöly Suzy, Adele Eisenstein, Rajz Helga Eszter, Peternák Miklós, Szegedy-Maszák Zoltán, jobbra elől: Tüdős András, középen Szekeres Andrea), Műcsarnok, 1995 decembere.   Fotó: C3 Archívum

1996 tavaszára lett kitűzve megrendezésre a Budapest Galériába az első Internet Galaxis, amin az Intermédia Tanszék hallgatói is kiállítottak. Hogyan jött létre ez az együttműködés?

1995 telén Dani megszervezett egy találkozót az Intermédia Tanszékkel és az informatikusokkal, hogy „összeeressze” őket. Az üzleti rész bemutatása mellett a művészeti részt is fontosnak tartotta. Ide én az informatikusok részéről mint diák jöttem el, Szegedy-Maszák Zoltán pedig az Intermédia képviseletében jött el. Megállapodtunk, hogy Zoli a diákjaival bejön a Műegyetemre a laborba, én pedig szervezek egy pár fős csapatot diákokból, akik szívesen részt vesznek az intermédiás diákok internet közeli ötleteinek a megvalósításában.

Milyen szekciókra bontódott az első Galaxis?

Négy része volt. Egy, ahol bemutatkozhattak a cégek, volt egy rész ahol műegyetemisták tartottak oktatást az internetről, illetve volt az üzleti felhasználóknak és cégeknek szóló rész, ami arra volt hivatott, hogy bemutassa, mire tudnák ők használni a webet. Mindettől kicsit elszeparálva jelent meg a művészeti rész, ami igazából, a tartalmat mutatta be izgalmas projektek formájában. 

_pillango-hatas__szegedy-maszak_zoltan_cryptogram_04.jpg 

Szegedy-Maszák Zoltán: Cryptogram (offline-verzió), A Pillangó-hatás, Műcsarnok, Budapest, 1996   Fotó: Sulyok Miklós

 teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.

komment

2014.03.28. 10:39 szseres

„A .hu velünk kezdődik.”

Címkék: interfész interakció médiaművészet HTML world wide web Eperjesi Ágnes C3 SZTAKI Nemes Attila Bencsik Barnabás Kitchen Budapest Eike VRML Internet Galaxis Seres Szilvia Dr. Micsik András Dr Kovács László Weber Imre Pereszléniy Rolland Gerhes Gábor Szijj Ferenc Galántai György St.Auby Tamás Artworld Anonymous csoport X3D Éjjeli őrjárat text-mining center

Seres Szilvia beszélgetése dr. Kovács Lászlóval, az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztályának (DSD) alapító-vezetőjével és dr. Micsik Andrással, az Elosztott Rendszerek Osztály csoportvezetőjével.

screen_shot_2014-04-11_at_9.10.58_am.png

SZTAKI-timeline

 

A SZTAKIWeb az ország első néhány World Wide Web szervere között jött létre és az Elosztott Rendszerek Osztály megalakulásához vezetett. Itt művészek közreműködsével számos digitális művészeti projekt is létre jött a 90-es évek elején. Hogyan indult ez a kooperáció?

Dr. Kovács László: A részleg megalakulása előtt Párizsban tanítottam. Amikor 1993-ban visszajöttem, ez volt az első olyan újonnan alapított egység az MTA SZTAKI-ban, ami a webtechnológiát próbálta alkalmazni, bevezetni és elindítani Magyarországon. Kerestük az utakat. Ekkor indult a SZTAKI-szótár, és ennek az útkeresésnek köszönhetően kerültünk kapcsolatba művészekkel is, elsőként Eperjesi Ágnessel.

Dr. Micsik András: Az osztály 1994 januárjában alakult, de előtte már külföldről hazaszólt Laci hogy csináljunk egy webszervert. Az első helyről azonban hajszállal ugyan, de lecsúsztunk, mert a BME megcsinálta előttünk. Így a mi szerverünk lett talán a második Magyarországon. De a a SZTAKI-ban már 1978-ben elkezdtek behatóan foglalkozni a számítógéphálózatokkal. A SZTAKI-ból nőtt ki az NIIF program. Ez arra szolgált, hogy a közszférának – ezen belül is a tudományos kutatásnak és felsőoktatásnak – legyen internet szolgáltatása.  Az NIIF nálunk tíz évig működött, majd önálló intézménnyé alakult. Ez nyújtja Magyarország alapvető hálózati internet-infrastruktúráját, valamint a kutatói, egyetemi, könyvtári hálózati szolgáltatásokat.

K.L.: Úgy emlékszem, hogy Weber Imre volt az első művész, akivel először dolgoztunk együtt. Ő csinált először Magyarországon igazi webes művészetet. Nagyon kevés webes technológiákhoz értő műszaki szakember volt még a kezdetekben, a ’90-es évek első felében. Abban a körben, amelyben az első webes projektek készületek Magyarországon szinte mindenki ismert mindenkit. Elszigetelt dolgok ettől persze még lehettek. Volt egy gyűjtőoldal a Műszaki Egyetem révén, ahol az NCSA What's New oldalához hasonlóan lehetett regisztrálni az újonnan létrehozott, interneten elérhető tartalmakat.

gov_hu.jpg

Informatikai Tárcaközi Bizottság index oldala 1996-ból   Forrás: MTA SZTAKI DSD

Weber Imrével hogyan alakult ki a kapcsolatuk?

K.L.: Az egyik minisztériumtól több megbízásunk volt, és egy webdizájn elkészítéséhez kerestünk grafikust. Története során  ugyanis a DSD számos WWW honlapot és portált hozott létre, úttörő szerepet játszott a kormányzati, minisztériumi, főbb állami hivatali honlapok és portálok kezdeti megtervezésében és megvalósításában, sőt üzemeltetésében, illetve az akkoriban még vadonatúj technológiák kormányzati bevezetésében.
A DSD hozta létre például a Miniszterelnöki Hivatal, a Magyar Kormány első honlapjait, az Egészségügyi Minisztérium és még sok más kormányzati szerv portálját, valamint a Magyar Tudományos Akadémia, az NIIFP website-ját is. Úgy emlékszem, hogy Eperjesi Ágnes ajánlotta Weber Imrét, aki a első honlapdizájnt készítette el nekünk, pontosabban az állami szféra részére. Ez volt az Informatikai Tárcaközi Bizottság honlapja. Az első webes design munkák után aztán egyre több érdeklődő művész kapcsolódott a DSD-hez, ahol kollégáink végezték a művészekkel közös, saját indíttatású művészeti projektek műszaki, szoftverfejlesztési feladatait.

M.A.: Ez egy nagyon jó időszak volt. Itt volt egy új dolog, a webtechnológia, aminek érdekes volt az a része hogy mit lehet vele kezdeni művészetileg, miközben mi próbálgathattuk, hogy meg tudjuk-e valósítani technikailag a művészek elképzeléseit.

K.L: A művészek hozták az ötleteiket: kitalálták például az interaktivitást, illetve hogy mi az, amit a virtuális térben akarnak láttatni. Mi adtuk hozzá a műszaki hátteret, a szoftverfejlesztő-munkát és a pár hetes, hónapos intenzív együttműködés után publikáltuk a kész műveket az interneten.

Emiatt jött létre a SZTAKI Galéria? Melyek voltak az első bemutatott művek?

K.L.: Várnai Gyula Anamorfózis 2.0 VRML-modellje mellett Weber Imre három intsallációval indult, ahol „elmúló szobrok" hálózati ottlapjai – a kezdetekben a honlapokat ottlapoknak nevezték – jelentek meg. Weber eltűnő műveiről készített képeket, amelyekre rákattintva a „látogató” több információhoz jutott. Ezt a hármas installációt állítottuk ki az 1996-os Internet Galaxison, ami Weber Imre és a DSD közös munkája volt. Ő hozta a képeit és közösen találtuk ki, hogy mit lehet velük kezdeni.

hegy_weber_vrml.jpg


A második installációja egy 3D VRML-munka volt, ahol egy hegyet modelleztünk. A hegy tetején képállványokon állította ki Imre az „elmúló műveiről” korábban készült képeit. Így egy virtuális kiállítótérben a művek az interneten keresztül megnézhetőkké váltak, kvázi új létformába kerültek. 

screen_shot_2014-04-14_at_8.24.09_pm.png

Weber Imre három virtuális installációja (1996)   Forrás: MTA SZTAKI DSD

A harmadik installáció már animációkból állt össze. Imre képeket készített a saját lakásában, és mi ezeket animáltuk meg scriptekkel, hogy mozogjanak a képernyőn. A képrészletek animálását egy megadott koreográfia alapján generálta le a program. A műveknél megadott „együttműködő művész” minden esetben a projektben résztvevő fejlesztőt jelentette. Weber Imre három virtuális installációja (1996)  Forrás: MTA SZTAKI DSD

A szintén a galériában megjelenő Artworld Anonymous csoport például technikai információkat gyűjtött össze arról, hogyan lehet ingyen telefonálni – ekkoriban még kártyás telefon volt – és erről online kiadott egy bédekkert mint műalkotást. Ez azonban használható is volt akkoriban, az illegalitás és legalitás határát kerülgetve. (A csoport Pereszlényi Rollandhoz volt köthető). Ezek az információk később, amikor a telefonszolgáltató cégek felfedezték a csalásokat és intézkedtek azok kiküszöbölése érdekében, elavultak. Azonban a mai napig elérhetők a bédekkerben a hackelésekhez adott akkori technikai leírások. 

artworld_anonymous_csoport.jpg

Az Artworld Anonymus csoport website-ja. „Artworld Anonymous: egy tanácsadó testület eredményei az interfész-kutatás területén. A tanácsai nyomán jött létre például a Telemorzsák/Telefloppyk, Útikönyv Telephóniába, azaz média-archeológia a lemezlovasok munkamódszerével.” 

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 

teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

komment

süti beállítások módosítása