Hálózat

Nemes Attila, Kitchen Budapest, 2010   Fotó: Kitchen Budapest

Művészettörténészként minek a hatására fordultál a technológia és a media labek világa felé?

1994-ben kerültem ki először az USA-ba. 1995 nyarától pedig két évig a UC Berkeley művészettörténet-retorika szakán tanultam. A legmeghatározóbb élmény nekem ott Foster és Haacke gondolkodása volt. Igazából ott vált világossá számomra 21 évesen, hogy a média alakulásának minél pontosabb megértése megkerülhetetlen egy művészettörténésznek. Később 2005-ben találkoztam Somlai-Fischer Szabolccsal és Kangyal Andrással, egy forgalomszervezési alkalmazást mutattak meg, ami a budapesti hidak aktuális forgalmát közvetítette volna az autósoknak. Innen indultak a találkozók és így kerültünk bele a 2006-os Velencei Építészeti Biennále munkába, ebből született a Re:orient projekt. Igazából ez a munkakapcsolat terelt el a kortárs képzőművészettől az art&tech irányába. Még ebben az évben megkeresett Szabolcs azzal, hogy egy média lab létrehozásán dolgozik és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem részt venni a munkában. Egyből igent mondtam.



Ultrahang-kert, Re:orient a 2006-os Velencei Építészeti Biennalén   Fotó: Szemerey Samu

A kortárs képzőművészet határterületeiről való gondolkodásod a hálózat kapcsán az Éjjeli Őrjárat című „hálófolyóirattal” indult 1996-ban?

Ha megnézed a projekteket, akkor világosan látszik, hogy ezek kísérleti projektek voltak. Megpróbálták becsatornázni az akkori kortárs, progresszívnek tűnő képzőművészeti vonalakat egy weboldalra, amit azért nehéz rekonstruálni, mert az a fogalomrendszer, amivel ma rendelkezünk akkor még nem volt. Nem gondolkoztunk blogokban, mikroblogokban, nem voltak közösségi oldalak. Alapjában véve az interneten való adatszerkesztés és az adathalmazok önállóan léteztek. Nem véletlen az sem, hogy ennek a projektnek akkor a SZTAKI adott helyet.

Három éve voltam egy konferencián Tallinnban, ahol volt egy beszélgetés a netart és computer art archiválhatóságáról. Számomra ott derült ki, hogy ettől milyen távolságokra került a világ. A németek olyan múzeumokat és gyűjteményeket próbálnak fenntartani, ahol például 386-os és 486-os számítógépek vannak nagy számban. Ezeket karbantartják és olyan dolgokat futtatnak rajtuk, ami ma már máshol nincs. Akkor vált számomra világossá – ami egy archeológus számára biztosan evidencia –, hogy a mai internet fogalommal és a tudásommal nem tudom definiálni, hogy akkor az hogy volt, hogyan és mi alapján raktuk össze. 1998-ban számomra az internet az semmit sem jelentett. Pár évvel korábban lett e-mail címem.

Mikortól és mitől lett neked érdekes az internet és a hálózat?

Első perctől érdekelt, de a kérdés az, hogy ennek milyen nyomai vannak a gondolkodásomban. Gyakran gondolom végig, hogy mik voltak a média használatom meghatározó elmei és ezek miért voltak fontosak. 2007 körül szabadultam meg a tévékészüléktől és általában a tévézéstől. Nagyjából ebben az időben lett az első iPhone-om és 2007 decemberétől használom a Facebook-ot. Ez a három dolog teljesen átalakította az időt, amiben élek. 2010-11-től nem használok semmilyen adathordozót, nem mentek semmilyen dokumentumot a gépeimre, csak a felhőben dolgozom. Ez gyökeres változást hozott a térről való gondolkodásomban, a birtoklással kapcsolatos elképzeléseimben. Szintén ebben az időben kezdtem leszoktatni a munkatársaimat és a barátaimat, hogy telefonon keressenek. Nagyon keveset telefonálok, viszont nagyon jó a reakcióstatisztikám. Általában 15 percen belül válaszolok az írásos üzenetekre. Ez nagyon sokat változtatott a kifejezésemen. Megtanultam egy mondatban megfogalmazni problémákat. Ma egyre többet használok virtuális gépeket és élvezem, hogy a gondolkodásom nem minden esetben függ kézzelfogható eszközöktől. Ez a fizikai valósággal való kapcsolatomat változtatja meg.


Habakukk expert meeting a V_2 kollégáival és pesti vendégekkel az OS Kantine-ban 2013-ban   Fotó: OS Kantine

A C3 1996-ban, a KIBU 2007-ben indult el. Mennyre határozta meg a KIBU irányvonalait az addigra kialakult nagyon intenzív internetre épülő gazdaság?

Egyértelmű hogy a C3 köztudatban lévő szerepe akkor kezdett el halványulni, amikor mi 2007-ben megjelentünk. A C3 és a KIBU közötti összefüggéseket, különbségeket az internetre épülő kulturális és gazdasági paradigmaváltás összefüggésében érdemes vizsgálni. A különbséget is ez definiálja, mert amikor a C3 létrejött még az internet előtti computervilágra épülő iparnak a különböző határterületei, illetve a médiaművészet rész volt meghatározó, illetve a korai internet „elit” világának problémái. A KIBU már az elterjedt, kiépült internetes tömegkultúra világában jött létre.

A C3 nagyon fontos küldetést töltött be azáltal, hogy a számítógépre épülő kultúrát, vagy akár a médiaművészetet tematizálta. Amikor a Kitchen Budapest 2007-ben megalakult addigra egy teljesen az internetre épülő gazdaság alakult ki, ami nemcsak itthon hanem a világban mindenhol létrehozta a media labokat. Ha a C3-nak megnézzük a társintézményeit, vagy az ahhoz hasonló intézményi rendszert a világban, az ugyan úgy megvolt. A KIBU ugyanúgy jött létre, mint ahogy 2006-2007-ben létrejött a Medialab Prado, Culture Lab, a Ping, a The Patching Zone, a V_216 és a sok száz, ma már több ezer társunk. Egészen más szerepet töltenek be. Ezekkel nem a hagyományos értelemben vett intézmények jöttek létre, mert azoknál strukturálatlanabbnak tűntek az elején.
 
Jellemző volt a C3 és hasonló intézményekre is a kísérletezés, de sokkal szigorúbb és hierarchikusabb keretek között, mint a media labok esetében az első körben. 2007-ben sokkal kevésbé tudtad pozicionálni az embereket. Beáramlott ötven-hatvan fiatal, akik egyik nap ezen dolgoztak, másik nap azon dolgoztak.

Ezek a körök és szerepek hogyan alakultak tovább a ti és más media labek esetében?

Mindenhol elindult a módszertanok kutatása, felmérése, leírása. Elkezdtek kialakulni „best practice”-ek és ezek cseréje, megosztása. Bizonyos labok elkezdtek specializálódni egyes problémákra, szegmensekre. A KIBU esetében is kialakult mára egy viszonylag világos struktúra. A 2007-es modell legjobb eredményeit, tudását az ún. kollaboratív munkamódszerek területén, a fiatalok képzésében és támogatásában a KIBU Talent programban visszük tovább. A tudatosabb kreatív ipari fejlesztési munkát pedig a Startup programban és persze a KIBU csapata is előáll projektekkel időről-időre.
Összességében azért fontos megjegyezni, hogy mára a media lab-ek jelentősége is elkezdett csökkenni. A kreatív ipar legnagyobb cégei után, már a közepes méretű cégek, szervezetek is létrehozták saját alkotóműhelyeiket. Ha megnézed ma már a reklámügynökségeknek, az ipari vállalatoknak, a divatcégeknek, sőt sokszor akár éttermeknek is vannak saját labjaik. A középpontba ma a netes tudásmegosztás és a virtuális együttműködések újabb és újabb formái kerülnek.



Atau Tanaka az MIT és a KIBU közötti összefüggésekről/változásról beszél a Blueprint for the Lab of The Future könyvbemutatóján Eindhovenben, 2011
Fotó: Nemes Attila

A TELEKOM esetleges piaci elvárásai nem vetettek gátat a kreativitásnak? Mi miatt volt számukra érdekes a KIBU-t megalapítani és a mai napig fenntartani?

Elképesztő nagy lépésekben változott meg a világ az elmúlt húsz évben. Én szétbontanám a Kitchen Budapest eddigi éveit is korszakokra. 2007 és 2010 között sokkal kevésbé definiált és sokkal alacsonyabb külső elvárások nehezedtek ránk. Semmiféleképpen nem úgy indult a történet, hogy a TELEKOM azt mondta, hogy szállítsunk termékeket. Hanem úgy indult, hogy akkor itt van a lehetőség, kezdjünk el kísérletezni, és persze az első perctől ott lógott a levegőben, hogy hátha ebből kiesik valami. Pont a Prezi példa erre, aminek a létrejöttében a Kitchen Budapestnek mint környezetnek volt nagy szerepe. Ez azt is bizonyítja, hogy az olyan jellegű helyeknek, mint a KIBU mennyire fontos szerepük van az ipari innovációban. Én a mai napig azt állítom, hogy alapjában véve vizionárius a szerep. Ilyen értelemben véve ezeket mindig egy kicsit a középkori műhelyekhez látom hasonlatosnak. Sokkal fontosabb az, hogy víziók kerüljenek elő. Amikor ezek megjelennek – de nem a manierizmus kifinomult szobrászata és nagyívű kapuzataként, hanem mint az a fajta kicsit trecento hackelt világ – majd eljön az a kor, ami megépíti belőlük a monumentális művét, amiben lesz perspektíva stb. Ezek most olyan víziók amelyeknek lehet több tíz éves kifutása, aminek ma még sokszor nem is látjuk az igazi jelentőségét. Ha végig nézed a KIBU katalógusait egy csomó olyan dolog van bennük, ami ma piaci termék lett, de amikor bekerült a katalógusba, akkor még mindenki kiröhögte.

Ez alatt a periódus alatt láttál változó trendeket?

2007-ben a fiatalok nagy részének az volt a legnagyobb élmény, hogy az a technológia, amit a kezükbe kaptak szétszedhető és azt csinálnak vele, amit akarnak. Arra vágytak, hogy például a Wii-t – amit nem kaptak meg a szüleiktől vagy nem engedhettek meg maguknak az ösztöndíjukból – egy nap alatt szétszedjék és összehegesszék úgy, hogy legyen belőle valami más. Ez a megközelítés, a fehér köpenyes technológiának a szétrombolása egy csomó mindent meghatározott a kezdetekben. Ma úgy látom, hogy sokkal tudatosabban termékekben, szolgáltatásokban, vagy ezek vízióiban gondolkodnak.

Milyen ötletek foglalkoztatják ma leginkább az ösztöndíjasokat?

Ma már legtöbben az internetgazdaság problémájával foglalkoznak. Sokkal jobban izgatja a 20-21 éves korosztályt hat év elteltével az, hogy hogyan lehet kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Applikációkban gondolkodnak, amivel megváltoztatják az emberek életét, amivel megváltoztatják az emberek gondolkodását és megváltozott a pénzhez való viszonyuk is. Döntően ez a három dolog, ami ma meghatározza a gondolkodásukat. A 2014-es értékelhető ötven pályázatból kettő volt csak a hardver-probléma. Hardver hacking-probléma egy sem volt. Ha ugyanezt megnéztük hat évvel ezelőtt, akkor pont fordítva volt: 90% volt a hardver-, szoftver-hacking rész és 10% volt az egyéb.
Az elmúlt hat évben jelentek meg olyan fogalmak mint startup. Ma arra mennek a fiatalok, hogyha van egy ötleted akkor céget csinálj, és ezzel a kapitalizmusnak egy teljesen új divatja érkezett meg. Miközben Európában láthatóan óriási politikai küzdelmek folynak egy viszonylag elavult gazdaság és társadalomelméleti keretben, ezek a fiatalok valami egészen új társadalmi és gazdasági modellt hoznak létre. Én épp ezért vagyok optimista.


Beyond Data workshop a KIBU melletti téren a Baltan Laboratories kollégáival, 2011
Fotó: Kitchen Budapest

A KIBU-ban lévő kreatív arány ma hogy néz ki?

A MOME-ról és a Műegyetem terméktervező szakáról vannak sokan, korábban még az MKE Intermédia tanszékről jöttek többen. Utóbbiaknak érdekes határmezsgyén mozognak a munkáik. Amikor hozzányúlnak a problémához, akkor sok esetben nagyon különleges művészi gondolatmenetek mentén jutnak következtetésekre.
Összességében én azt gondolom, hogy ez az arány mindenféleképpen változott, de nem merném azt állítani az eredmény tekintetében, hogy a művészeti gondolkodás kevésbé lenne jelen. Az önmagát művésznek definiáló emberek jelenléte csökkent, bár a bejövő fiatalok között most is lesznek páran különböző művészeti területekről. Erről egyébként úgy lenne érdemes mélyebben beszélgetni, ha megvizsgálnánk a „művész” fogalmának átalakulását az elmúlt húsz évben.

A teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.