Hálózat

Maróy Ákos, Ichikawa Sota és Max Rheiner, Velence, 2008   Fotó: Július Gyula

Seres Szilvia beszélgetéseinek és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A Hálózat blogon második interjújában a szerző Maróy Ákos, IT-szakember és programozó, újmédia-művésszel beszélget. 

Üzleti alkalmazásaid mellett újmédia-művészeti alkotásaidról és sokféle aktivizmusodról is ismerhetünk. Corpora projekted a 2008-as Velencei Biennálén képviselte Magyarországot, és ettől az évtől kezdve foglalkozol biokijelzőkkel is. Honnan indult a te számítógépes történeted?

Szegedről, ami egy nagyon progresszív hely volt a 80-as évek végén és a 90-es évek elején. Klasszikus demoscene csapatok voltak aktívak ekkor és rengeteg copy party volt kibérelt helyekkel. Volt egy csapatunk, amelynek tagjait (Molnár Dániel/B2men, Szabó Sándor/Jinx) a közös ideológiai háttér, a cyberpunk rajongásunk kötött össze leginkább, később pedig mindannyian a szegedi Radnótiba jártunk kísérleti matematika osztályba. Többek között Molnár Dani Disc magazint adott ki, én pedig importáltam a Neuromancer játék PC-s változatát Magyarországra, miután a nővérem megvette Nyugat-Berlinben 5¼”-os floppyn. 

Mikor fértél hozzá először hálózathoz?

Az 1990-es évek elején a Szegedi Egyetemen már volt BitNet és be lehetett járni egy terminal-terembe. Volt ott egy 4361-es IBM (plusz egy VAX is), aminek a fizikai termináljához le lehetett ülni. Ez volt a HUSZEG11 nevű gép.
A közös magyar gép egy IBM 3090-es volt, a HUECO11 nevet kapta és az összes magyar egyetem által birtokolt gép fizikailag a KÖZGÁZ Kinizsi utcai épületében volt. Szegeden a híres 3-as teremben csoportosultak az emberek, aminek a plafonja merev lemezekkel volt befedve. Hardcore volt az egész: régi vas CRT-k, melyekbe fizikailag volt beépítve egy csengő a hagyományos írógép hangjával. Onnan lehetett tudni hogy ki az aki totál kezdő, hogy ezt nem kapcsolta ki és minden leütésekor csengett egyet. Az online help például akkoriban a billentyűzet alatti kinyitható ajtón keresztül elérhető mini spirálfüzet volt.

Eltudtatok érni külföldi hálózatokat és tartalmakat?

A BitNet nevű hálózaton volt akkor Magyarország, ami egy európai akadémiai hálózat volt. Levelezőlisták már léteztek és volt már Gopher is. A netek közötti net (az inter-net) akkor még nem létezett és nagyon bonyolult volt a regionális hálózatokon túlmenni. Szerencsére ftpzni azért már tudtunk. Akkor a nagy szoftveres, ftp archívum a simtel20 volt, ami az USA-ban a White Sands Missile Range-en volt elhelyezve. Akinek ott volt fent anyaga az nagyon menőnek számított. Az egész úgy ment, hogy voltak ftp gatewayek, amikkel e-mailben kommunikáltál. Elküldtél egy BitNetes e-mail címre egy ftp parancssorozatot, ami célba ért és visszaküldte e-mailben a választ fél nap múlva.
 
Mire használtátok a hálózatot akkoriban?

Az TTK-s kari újságot, a NewTon(e)-t Gopherre raktuk fel, ez akkor célszerűnek tűnt. Nagyon gyorsan elindultunk abba az irányba, hogy jó ez a World Wide Web, csináljunk mi is ilyet. Molnár Dani szerezte meg valakitől az instrukciókat ahhoz, hogy hogyan álljunk neki. Ekkoriban minden tanszékcsoport kapott egy Sun szervert, amit nem nagyon tudtak kihasználni.
Mi meggyőztük őket, hogy szeretnénk a biológus tanszékcsoport szerverét üzemeltetni. Így lett saját webszerverünk. Tölgyes Lászlónak az első online galériája ugyanebből a kontextusból adódóan a szegedi BTK szerverén indulhatott el „Gondolatjel” néven.
 
A korai weblapok regisztrációjához a BME készített 1995-ben egy gyűjtőoldalt. A tartalomkeresés a 90-es évek elején mennyire számított aktív tevékenységnek?
 
Még nem voltak kereső programok, ezért elkezdtünk érdekességeket gyűjteni.
A blog, vagy weblog akkor még nagyon fontos volt, hisz ez volt az „érdekes weboldalak naplója, amiket találtál”. Onnan tudtunk új oldalak letrejöttéről, hogy mások weblogjában megláttuk azokat. Ekkor még ha nem tudtad a pontos útvonalat megadni a tartalomhoz, akkor semmi sem jött be. Emiatt a tartalomkeresés nagyon aktív időtöltés volt az életünkben. Az érdekes dolgokat listáztuk és próbáltuk a magyar közegben terjeszteni. Ennek következtében jöttek a mindenféle megkeresések.
 
Kik kerestek meg titeket és milyen célból?
 
Például eljött egy svéd újságíró csapat interjút csinálni Szegedre, és hoztak polókat Timothy Leary híres feliratával: „The PC is the LSD of the 90s”, mi pedig ott dünnyögtünk, hogy nekik két mobiltelefonjuk van fejenként. Nekünk persze egy sem volt.
 
Diana McCarty meghívott minket a MetaForumra mint magyar cyberpunk csoportot, bár ezzel mi mindig ellenkeztünk.
De nemcsak online, hanem fizikailag is aktívak voltunk. A JATE Klubban havonta csináltunk egy előadássorozatot, ahol mindenféle témák voltak a filmvetítéstől kezdve, a NANE-sok meghívásán át más közéleti témák megvitatásáig. Jól tükrözte a korszemléletet 1995-ben hogy a Szivárvány Egyesület előadását nem tudtuk megtartani, mert a kidobók közölték hogy megverik az összes buzit, aki ide lejön.
 
A MetaForumon való megjelenést és részvételt, illetve magát az eseményt mennyire érzed fontosnak a fejlődésetekben?
 
A MetaForum nagyon nagyon fontos eseménysorozat volt 1994-ben, 1995-ben és 1996-ban. Hakim Bey, John Perry Barlow, Geert Lovink, Heath Bunting és sokan mások jártak itt személyesen. Ez nagyon sokat tett ezért a szcénáért. Itt járt a korai netszcéna összes fontos képviselője, aminek a révén belecsöppentünk ebbe az akkor világszerte sem túl nagy méretű közösségbe, amely aktívan formálódott. Korjelenség volt ez az aktivizmus és mindenhol voltak emberek, akik látták hogy miért érdekes és érdemes ebben részt venni a kezdetektől. Valamelyik MetaForumon találkoztunk Mészöly Suzyval, aki említette a C3-at. Megkérdeztük tőle hogy „Suzy, érdemes-e a high-tech Disneylandedet megnézni?” Azt válaszolta, hogy kötelező. Éltünk a lehetőséggel és nagyon előremutatónak tartottuk azt ami a C3-ban elkezdődött, azokkal az anakronizmusokkal együtt hogy ki fog Silicon Graphicsen 3D-zni Magyarországon? Nyilván senki, de végülis volt rajta Unix és lehet rajta hálózatozni. 

A teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Kommunikációs-kulturális rendszerünk az ezredfordulóra digitális platformra került. Ez a telekommunikáció és az interaktivitás szempontjából is új irányú fejlődés forradalmian új kulturális rendszert hozott létre. Az internet által megnyílt információs csatorna új értelemben vett „demokráciát” hozott, amelyre a képzőművészek a kezdeti, egyszerű alkotásoktól a komplexebb interakciós rendszert alkalmazó művek létrehozásával reflektáltak. Dokumentáció a net art magyarországi hőskoráról alig áll rendelkezésre, ezért maguk a művek a legtöbb esetben már nem rekonstruálhatóak. Emiatt fontosak a korszakhoz kapcsolódó személyes emlékek. Seres Szilvia beszélgetéseinek és kutatásának célja, hogy bemutassa a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét.

Első interjúalanya Szegedy-Maszák Zoltán képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője.

Fernezelyi Márton és Szegedy-Maszák Zoltán az Oculus Artificialis Teledioptricus 2.0:Re:mbrandt című munkájuk előtt

Festő szakon végeztél a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Mikor kezdtél el technikai képekkel foglalkozni?

Már a főiskolán foglalkoztam installációszerű dolgokkal. Az Intermédia Tanszék megalakulásakor kezdtem el a technikai képekkel komolyabban foglalkozni, a 90-es évek elején. Volt valamennyi hátterem a fotóhoz, és picit a komputerekhez is értettem még a gimnazista világból. Mivel tudtam programozni, nem ért teljesen újdonságként ez a világ.

Emlékszem arra, hogy 1993-ban mi készítettük el az Intermédia Tanszéken a vezetéseddel az első művészeti website-ot Magyarországon, amit az 1993-as Ars Electronica Festivalon mutattak be. Nagyon szerény technológiai körülmények voltak akkor a tanszéken.

1993 végén vált elérhetővé a szélesebb nyilvánosság számára a World Wide Web az első olyan böngészőkkel, amelyek már otthoni számítógépeken is futottak. Az Intermédia egy nagyon szegény tanszék volt. Borzasztó technikai körülmények között dolgoztunk. Amikor megjelent 1993-ban a web, kiderült hogy nem kellenek hozzá nagy számítógépek. Elég hozzá csupán egy szövegszerkesztő, és tudni kell, hogy mit akarsz csinálni. Ez még messze az előtt volt hogy a web elterjedt volna, ekkor még a Mosaic nevű böngészőnek is csupán az alfa változata létezett, de mi már elkezdtük csinálni a tanszéken webes dolgokat. Hirtelen támadt egy olyan terep, ami nagyon izgalmas volt, és ahol valóban lehetett az élvonalban működni még az oktatásban is. Ez hihetetlen nagy lökést adott mindenkinek. A mai napig el szoktam mondani, amikor számítógép-(an)archeológia órát tartok a  Képzőn, hogy akkor nagyon ott voltunk a startnál, sőt bizonyos értelemben a start előtt kezdtünk el ezzel az egésszel foglalkozni. Például azt a tavaszi Ars Electronica Festivalt, ahol először bemutatták a webet képzőművészeti kontextusban, már megelőzte két szemeszter, amikor mi már webes projekteket csináltunk. Én úgy oktattam akkor, hogy pár oldallal voltam előbb a HTML dokumentációban és specifikációban, mint amit tanítottam és amit elkezdtetek hallgatóként használni.

Intermédia Tanszék a kilencvenes évek elején  Fotó: Sugár János

Internet-hozzáférése honnan volt a tanszéknek?

A kvtr.elte.hu címen működött  egy számítógép, ami internethez volt kötve itt a szomszédban, az Izabella utcában, az ELTE Pszichológia tanszékén. A címet könnyű volt megjegyezni, mert a „kvtr” a cím elején egyszerűen a könyvtár rövidítése volt. Tölgyesi János felrakott rá egy webszervert. Még ma is működik időnként, ha bekapcsolják. Rá szoktam találni időnként, amin mindig meglepődöm.

A Képzőn nem volt internet, és a betelefonálós, betárcsázós internetnek nyoma sem volt még. Ekkoriban az emberek nagy része mégcsak nem is hallott az internetről. Ez persze nem azt jelenti, hogy az egyetemi, akadémiai, kutatóintézeti szférában ismeretlen lett volna a világháló, végső soron Magyarországon a térséghez képest elég jó ellátottsággal működött. Jellemző viszont, hogy 1993-ban az Izabella utcába kellett átsétálni floppy lemezekkel, hogy feltöltsünk valamit a webre. De ez nemcsak a Képzőről szólt, a Pszichológia Tanszéken is ez volt az egyetlen internetre kapcsolódó, webszervert futtató gép akkoriban.

1996-ban A Pillangó-hatás kiállításon volt először nyilvános, mindenki számára elérhető internet. A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ megalakulása is 1996-ban történt, bár előkészítése már 1995-ben megkezdődött.

A C3 indulása érdekes dolog volt. A Pillangó-hatás sikerének volt köszönhető, hogy meg tudott alakulni és elindult egy nagyon intenzív program az internet és a web népszerűsítésére. Akkor összeért az a kapcsolat, ami Fernezelyi Mártonékkal kezdődött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az Internet Galaxisokkal. Nekik mint informatikusoknak nem volt újdonság az internet és a hálózat. Náluk volt internet lab és működő webszerverek.

A C3 indulását és hőskorszakát te hogyan látod? Mennyire jelentett fontos lehetőséget?

Budapest nagyon érdekes hely volt akkoriban. A net art világnak rengeteg olyan alkotója volt ebben a klasszikus időszakban, akik valahonnan a perifériáról jöttek. Volt egy picit ,,arte povera”-s oldala is a klasszikus hálózati művészetnek és talán épp ennek köszönhető, hogy a művészet fősodrától addig távol eső területek, – a szovjet utódállamok és a keleti blokk – művészei mind nagyon intenzíven foglalkoztak vele. Ennek erősen anyagi okai is voltak. Nem lehetett abban gondolkodni, hogy drága számítógépekkel elkezdünk dolgozni, mert azok nem voltak hozzáférhetőek számunkra.

A C3-ban egyedülálló dolog történt: a monopolhelyzetben lévő magyar távközlési vállalat (MATÁV, ma Magyar Telekom) és a Silicon Graphics is támogatta a programot, így nagyon komoly infrastruktúrát használhattunk. Odakerült többek között egy Onyx Reality Engine II. munkaállomás is, ami egy nagyon drága, nagy teljesítményű grafikus állomás volt. Alapvetően azonban a net artos világ nem igényelte ezeket a komoly eszközöket. A C3-nak a missziója vagy fontossága abban volt, hogy rögtön nemzetközi kontextusba helyezte a net artot. Azok, akik az egymást követő nagy médiaművészeti és történeti kiállításokon és kísérőrendezvényeiken részt vettek (A Pillangó-hatás, Perspektíva, Látás – Kép és percepció, Média Modell stb.) nagyon fontos nemzetközi kontextust jelenítettek meg itt. A nemzetközi rezidenciaprogram célja szintén ennek erősítése volt. Az, hogy mondjuk Peter Weibel vagy Siegfried Zielinski rendszeresen jöttek és előadásokat tartottak, fontos lökést adott.
    
Mennyire figyelt erre a magyar szcéna?

Nem figyelt. Karanténnak tekintette a C3-at és ezt az egész magyar médiaművészetet. Egyrészt ez a szcéna hibája, másrészt a mi hibánk is, mert több energiát kellett volna abba belefektetni, hogy jobban látható legyen Magyarországon is az, amit csinálunk. Ma az az abszurd helyzet van, hogyha kimész külföldre, és azt mondod, hogy dolgoztál a C3-ban, akkor azt mindenki érti, sokan haptákba vágják magukat. Ha Magyarországon azt mondod, hogy C3, nem tudják, mi az. A nemzetközi jelenlét nagyon erősen megvolt, de a magyar szcéna ebben nem igazán vett részt. Sok mindenre büszke lehet ez az ország, de az legalábbis ritkán történt meg az elmúlt néhány száz évben, hogy egy (képző)művészeti irányzatnak világszerte irigyelt központja Budapesten legyen. Márpedig a net art legfontosabb központja  a budapesti C3 volt a Föld nevű bolygón. Rövid ideig tartott, de így volt. Tudunk erről egy páran, de ez a magyar képzőművészeti köztudatban máig nincs benne.

A teljes beszélgetés az ArtMagazin Hálózat című rovatában jelent meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap tárfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” kiemelt projekt keretei között valósult meg.